Tortosa

A múlt hétvégén került megrendezésre a cég keretein belül a szokásos éves “Winter party”, aminek ezúttal az Ebro torkolatvidékén található dél-katalóniai Tortosa városa adott otthont. Ez kiváló alkalmat adott arra, hogy kicsit kiszakadjak a mindennapok nyűgjéből, és rövid időre eltávolodjak a túlzsúfolt betonrengetegtől. Ráadásul az utóbbi másfél hétben beköszöntött Barcelonába a tél, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy éjszakánként 4-5 °C-ra is lehűl a levegő. Ez csak addig tűnik megmosolyogtatónak, amíg az ember nem egy olyan szobában lakik, amiben fizikailag nincs fűtés. (A Mediterrán térségben a régi építésű házakban egyszerűen nem volt divat fűtést beszerelni.) Ha ehhez hozzávesszük a hatalmas, szigetelés nélküli ablakokat, akkor meg is van, hogy miért állt be a levegő hőmérséklete a szobámban stabil 16°C-ra…

A kétnapos “vidéki” program így pont kapóra jött, alig vártam már, hogy legyen egy kis változatosság. Szombat reggel indultunk az iroda elől két busszal a nettó 2- 2 és fél órás útra. A katalán identitástudatot jól jellemzi a következő apró jelenet: Félúton megálltunk egy pihenőnél, ahol vettem egy Marca-t. Ez Spanyolország talán legnagyobb sportnapilapja, viszont madridi. Jövök ki az épületből, mire az egyik srác elkezd röhögni, meg mutogatni, hogy “hú, hú, egy Marca!” Kérdezem, mi a probléma? Ez madridi – jön a válasz. Kislányoknak való. Ja, és miket összeírnak benne – csatlakozik egy másik kolléga. Ezzel nem szállhatsz fel a buszra – mondják röhögve. Remélem a holnapi kertipartira vetted tűzgyújtáshoz – érkezik az újabb replika. A végén pedig jön a jótanács: legközelebb vegyél Sport-ot, vagy El Mundo Deportivo-t, az barcelonai…

A buszút egyébként kimondottan jól telt, az autópálya a Costa Dorada tengerpartján vezet, a látványt a sziklás partokon megtörő hullámok, és a néptelen üdülővárosok szolgáltatták a szikrázó napsütésben. Dél körül érkeztünk, a szállás a Tortosa történelmi belvárosában lévő Parador-ban volt. A Parador szó szerint megállót jelent, amúgy pedig egy szállodalánc, aminek tagjai Spanyolország egész területén megtalálhatók. Jelen esetben konkrétan egy kastélyt alakítottak át hotellé… A délutánt egy pica-pica stílusú ebéddel nyitottuk, ez lényegében svédasztalt jelent. Az ebéd utáni sziesztát követően pedig buszos-hajós kirándulásra indultunk az Ebro torkolatvidékére.

A táj errefelé meglehetősen érdekes: a folyó deltájában értelemszerűen hatalmas, 320 km2-es síkság található, míg pár kilométerrel beljebb a szárazföld felé, a 1400 m-es hegyek húzódnak a folyó partján. Az Ebro egyébként az Észak-Spanyolországi Kantabriában ered, és hét autonóm tartományt átszelve (Kantabria, Kasztília és León, La Rioja, Baszkföld, Navarra, Aragónia, Katalónia) érkezik a Földközi-tengerbe. Hossza 950 km, Spanyolország második leghosszabb folyója a Tajo (1038 m) után, vízhozamát és a vízgyűjtő rendszerének kiterjedését tekintve pedig az első. Maga a delta 22 km-re hatol be a tengerbe, ezzel a Földközi-tenger harmadik legnagyobb deltája. A tengerszint emelkedésének, valamint az erőművek által felfogott hordaléknak köszönhetően a delta jelenleg folyamatos visszahúzódásban van. A síkság 20%-a természetvédelmi terület, 75%-án pedig mezőgazdasági tevékenység, egészen konkrétan rizstermelés folyik. A deltavidéknek négy alapszíne van, amik a rizstermelés különböző fázisaihoz köthetőek. A parcellák az év nagy részében – áprilistól decemberig – víz alatt vannak, ami a látszattal ellentétben nem állóvíz, hanem a folyónak köszönhetően állandóan cserélődik. Ennek a föld sótartalma miatt van jelentősége. A parcellák egy gondosan kialakított csatornarendszer részét képzik, ahol a folyó felől érkezik a tiszta édesvíz, a tenger felé pedig távozik a sós. Decemberben elzárják az édesvizet hozó csatornák zsilipeit, és hagyják, hogy a víz felszáradjon a parcellákról. Február végére nagyjából teljesen megszárad a föld, majd márciusban megkezdik az előkészületeket a vetéshez. Ilyenkor minden földszínű. Áprilisban árasztják el újra a földeket, ekkor jön a kék. Miután kikelt a rizs az uralkodó szín a zöld lesz, ami idővel átvált sárgába, míg végül szeptemberben jöhet az aratás.

A hajótúra sajnos meglehetősen unalmas volt, én legalábbis kicsit másra számítottam. Végigmentünk a delta egyetlen hajózható főágán a tengerig, meg vissza, a táj pedig finoman szólva sem volt látványos. Amilyen összetett ökoszisztémáról beszélünk, ebből szinte semmi nem jön át. Még a delta teljes terültét behálózó elképesztő csatornarendszert se lehetett érzékelni,  csak a buszozás során kaptunk belőle egy kis ízelítőt.

Az esti-hajnali erezd el a hajam után másnap vezetett túra lett volna a hivatalos program Tortosa óvárosában. Nekünk azonban szerencsénk volt, és nem kellett újra végighallgatni a kissé irritáló idegenvezető néni túlbuzgó tudálékoskodását. A csapatunkban az egyik srác véletlenül pont tortosai, így meghívott minket a szülei házához egy kertipartira, egészen pontosan egy tradicionális katalán calçotada-ra. A calçotada egy tipikus katalán gasztronómiai fieszta, aminek a szezonja a téli hónapokban van. A srác úgy harangozta be, hogy “Amíg nem voltál calçotada-n, nem voltál Katalóniában.” Az esemény lényege az úgynevezett calçot-ok – azaz speciális, direkt erre a célra termesztett hagymafélék – nyílt lángon megsütésében, majd elfogyasztásában rejlik. A nyílt lángot úgy kell érteni, hogy a hagymákat konkrétan az erősen égő tűz fölé lógattuk, amíg szép feketék nem lettek. Én ezen a ponton már le is mondtam az egészről, arra gondolván, hogy milyen kár ezért a sok szép hagymáért, hogy így szénné égettük őket, aztán majd mehetnek a kukába… A szakértők szerint azonban minden a lehető legnagyobb rendben zajlott, így a szénné égett hagymákat a szokásoknak megfelelően becsomagoltuk újságpapírba, majd a csomagokat ráraktuk egy-egy cserépre, hogy melegen tartsa őket.

Eközben már egészen jól kibontakozott a kertiparti: sült a hús, előkerültek a székek, asztalok, italok, előételnek pedig tortilla. Mindehhez szikrázó napsütés, kellemesen meleg idő és tipikus mediterrán táj nyújtott kifogástalan környezetet, ahol a kertben a fákon érett a citrom és a mandarin…

Maga a calçot-ok elfogyasztása elsőre egy meglehetősen fura dolog. Először is le kell húzni a külső, szenes réteget, majd a belső, lágyra sült részt bele kell mártogatni egy speciálisan erre a célra használt szószba, majd fölemeled az egészet, és hamm. Ja igen, mindezt kézzel, szóval calçotada-ra nem érdemes ünneplőben jönni, a végére garantáltan úgy fogsz kinézni, mint egy disznó, még a füled is szenes meg szószos lesz… 😀

Összességében egy remek hétvége volt, amiből számomra külön kiemelkedett a calçotada, amit ilyen formában turistaként biztosan nem kaphatsz meg. Talán az ittlétem során ez volt az első olyan élmény, amire azt mondhatom, hogy igen, ez volt az ideköltözésem egyik célja. Végig remekül töltöttük az időt, elsőrangú vendéglátásban volt részünk, szóval nagyon örülök, hogy én is a részese lehettem ennek.

 

IMG_2672

IMG_2674

IMG_2675

IMG_2685

IMG_2708

IMG_2714

IMG_2719

IMG_2724

IMG_2726

IMG_2733

IMG_2743

IMG_2746

IMG_2748

IMG_2750

IMG_2751

IMG_2753

IMG_2755

IMG_2760

Reklámok