Pa amb tomàquet

A pa amb tomàquet egy katalán kifejezés, ami magyarul annyit tesz, mint ‘kenyér paradicsommal’. Egy igazi mediterrán specialitásról van szó, ami tulajdonképpen a világ legegyszerűbb étele. Emlékszem még régebben olvastam egy a katalán konyhát lehúzó cikket, amiben valami olyasmi szerepelt, hogy mit várjunk attól a régiótól, aminek a leghíresebb étele a kenyér paradicsommal..? 🙂

Nem mondom, hogy nincs a dologban igazság, tulajdonképpen még én se nagyon tudom hova tenni. Érdekesnek viszont mindenféleképpen érdekes. A cégben – ahogy írtam korábban – nagy divat a ‘pastitas’ (amikor valaki vesz valami kaját a többieknek az irodába), és sok esetben nem édességet hoznak a kollégák, hanem szendvicsnek valót. Na igen, a spanyol szendvicsek… Az alap kivitel a bocadillo de jamón, azaz sonkás szendvics, és mondjuk jobb helyeken az is fel van tüntetve, hogy az a sonka pontosan milyen sonka, mert errefelé ennek is külön kultúrája van. De a bocadillo de jamón-t úgy kell elképzelni, hogy konkrétan nincs benne semmi, kapsz egy bagettet sonkával, és kész. Na jó, esetleg alapnak (kapaszkodj!) meglocsolják a félbevágott bagettet egy kicsit olíva olajjal. Az extrás változat a bocadillo de jamón y queso, ebben már sajt is van. (Aztaaa!!!) Mikor először kóstoltam ilyet annak idején, finoman szólva se voltam elájulva tőle. Nekem ez így egyszerűen túl üres, a spanyoloknak meg nagyjából elképzelhetetlen, hogy nyers zöldségek legyenek egy szendvicsben.

Katalóniában annyit finomítottak a tradicionális spanyol szendvicsek receptjén, hogy alapnak egy paradicsomos szószt kennek fel a szendvicsre. Ez konkrétan úgy működik, hogy bemész az áruházba és 500 féle paradicsomos szósz közül választhatsz, illetve nem is tudom, hogy a szósz-e rá a legjobb kifejezés, mert tulajdonképpen darált és ízesített paradicsomról van szó. És ennyi. Van egy kenyered/bagetted, megkented paradicsommal, és már kész is a pa amb tomàquet. Azért ha az ember hozzácsap egy kis jamón serrano-t, meg valami sajtot, úgy már számomra is kezd értelmet nyerni a dolog… 🙂 Én amúgy nem is értem, hogy miért árulnak errefelé margarint, meg vajat, mert ilyesmit kenyérre kenni helyitől még sose láttam.

És akkor jöjjön a legviccesebb rész. Hétköznap általában az egyetem menzáján eszünk, aminek a minősége hm, szóval volt már olyan is, hogy jót főztek. Egyszer. 🙂 Péntekenként így megérdemlünk valami emberi fogyasztásra szánt kaját is, szóval el szoktunk menni étterembe. Ez itt amúgy teljesen bevett szokás, minden étteremben lehet kapni 3 fogásos napi menüket 7-8 EUR-tól kezdődően. Múlt pénteken is beültünk egy hangulatos helyre, ahol kérdezte a pincér, hogy milyen kenyeret hozzon, és akkor elkezdte sorolni, hogy mi van… Ugyanis mielőtt kihoznák az ételt ki szoktak rakni kenyeret/bagettet meg olívaolajat, így amíg meg nem jön a kajád lehet rágcsálni az olajos kenyeret… 😀 Szóval pa amb tomàquet-et kértünk (mi mást?). A kenyér ezúttal tényleg kenyér volt, és nem bagett, méghozzá megpirítva. Kaptunk hozzá fokhagymát is, amit rá lehetett radírozni a kenyérre, ez eddig oké, ilyen otthon is van. Kaptunk még félbevágott paradicsomokat is, amit a helyiek nagy szakértelemmel el is kezdtek rátrancsírozni a kenyérre, ugyanazzal a technikával, mintha a fokhagymáról lenne szó!!! 😀 Nagyon vicces, de nem lepődtem meg, mert nem akkor láttam ezt először. 🙂 A végén pedig nagyjából csak a héja marad a meggyalázott, széttrancsírozott paradicsomnak…kicsit pazarlónak érzem. 🙂 Ízre, élményre persze így teljesen más, mintha külön ennéd a kenyérhez a paradicsomot. Ja igen, szóval van pirítósunk fokhagymával, paradicsommal megkenve, és erre is ér olívaolajat önteni, ha valakinek ez még hiányozna róla. 🙂 Én továbbra se értem, hogy mit keres az olaj a kenyéren… Mindenesetre ez volt az általam látott eddigi legjobb verziója a pa amb tomàquet-nak. Az egyik srác meg is jegyezte – miközben épp a paradicsomot trancsíroztuk bőszen – hogy ez most nagyon katalán, amit csinálunk.

Ami egyébként még nagyon szimpatikus, hogy péntek délután teljesen elfogadott az ebédhez az alkoholos ital fogyasztása, legyen az sör, de inkább bor. És ez nem csak a nagyfőnökök privilégiuma. Az ilyen apróságokról mindig eszembe jut ha a lesajnált Spanyolországról van szó, hogy itt azért akinek van valami normálisabb munkája az nagyon jól tud élni. Úgy értem nagyon kényelmesen. Jó az idő, süt a nap, az emberek minden napszakban a bárokban üldögélnek, ideértve a bő egy órás ebédidőt is… Szóval valamit azért csak tudnak az életről.

A kép ezúttal csak illusztráció, nem saját…
pan-con-tomate

Reklámok