Ibiza

Hogy mi szél hozott Ibizára? Még a szeptemberi Pireneusok Maraton rajtszámátvételekor akadt meg a szemem egy szórólapon, ami egy november első hétvégéjén megrendezésre kerülő futóversenyt hirdetett. “Ibiza Trail” – állt a címben. A képen egy futónő haladt meredeken fölfelé, a háttérben türkizkék vízbe zuhanó meredek sziklafalak által szegélyezett idilli öböllel.

Ibiza. Ez a név egyet jelent a pezsgő éjszakai élettel, féktelen partizással, drogokkal, strandolással és a tűző napon henyéléssel. A sztereotípia olyannyira igaz, hogy maguk a spanyolok sem tekintenek rá másként, mint egy partiszigetre. A kollégák egyből el is kezdtek cikizni amikor kiderült, hogy Ibizára megyek. Sorban jöttek az olyan megjegyzések, hogy “Ibiza a sport bölcsője: a horizontális sportoké”, meg hogy azért ne essek majd túlzásba a drogokkal. Ezeket követték a koktélozási jótanácsok, majd a visszafogottabbak kifejtették, hogy soha nem jártak még Ibizán, mert egyszerűen nem vonzza őket ez a világ. A legjobb viszont az a kérdés volt, hogy minek megyek Ibizára, ha már úgyis elment onnan az összes guiri. Na, mondom, pontosan ezért! 🙂

Ezek után már tényleg kíváncsi voltam, hogy mit tud számomra nyújtani ez a sziget. Már akkor pozitív előérzetem volt, amikor a repülőgép ablakából néztem ahogy a felkelő nap első sugarai beragyogják a tengert miközben épp elhúzunk Mallorca mellett. Ibiza a Földközi-tenger nyugati – Spanyolországhoz közel eső – részén található Baleár-szigetek harmadik legnagyobb tagja Mallorca és Menorca után. A Baleár-szigetek Spanyolország egyik autonóm tartománya, fővárosa a mallorcai Palma de Mallorca. A szigetcsoportot a következő szigetek alkotják: Mallorca, Menorca, Ibiza, Formentera, Cabrera. A szigeteken a katalán különböző dialektusait beszélik a spanyol mellett.

Reggel 7:30 körül érkezett meg a gépem Ibiza repterére egy alig 40 perces út után. Itt azért megjegyezném, hogy ami Magyarországról egy luxusnyaralás, az Barcelonából indulva egy 43 eurós út oda-vissza, és még csak nem is a legolcsóbb jegyeket vettem, szóval finoman szólva sem az elérhetetlen vágyálom kategória. (A hajnali reptérre taxizásra majdnem többet költöttem, mint a repjegyre…)

A sziget fővárosába – amit szintén Ibizának, illetve katalánul Eivissa-nák hívnak – bebuszozva már kora reggel is kellemes hőmérséklet, gyönyörű napsütés és a kikötő öblével szemközti zöld dombok előterében úszó párafelhők impozáns látványa fogadott. Hiába Barcelona kellemes klímája, Ibizára érkezve érezhető a változás, és október végén- november elején azért jól tud esni az embernek a meleg és a napsütés.

A szállásom nem a fővárosban, hanem a sziget északi részén található Sant Antoni de Portmany-ban volt. Innen indult ugyanis az említett futóverseny, ezen kívül pedig a szervezők egy bringakölcsönzőt is üzemeltetnek itt, így minden adott volt a jó szórakozáshoz. Az odajutás nem túlságosan komplikált, meglepően jó a sziget tömegközlekedése.

A versenyig lévő két napban egy csúcsszuper országúti bringával bejártam szinte az egész szigetet, ami egyébként országúti kerékpározásra ideális: sok a jó minőségű, alacsony forgalmú mellékút, a terep pedig haladós. A sziget legmagasabb pontja 475 méterrel emelkedik a tenger szintje fölé, így hegyekről nem beszélhetünk, a kellemes dombvidéken nem kell órákon keresztül küzdeni egy-egy emelkedővel, adott a gondtalan suhanás. És bármilyen meglepő, lehet találni olyan eldugott, távoli sarkokat, ahol szinte megállt az idő. A fehérre meszelt falú, lapostetős, vidéki házikóból népviseletben kicsoszogó parasztnéni látványa ugyanúgy Ibizához tartozik, mint a nagyobb városok kikötőiben sorakozó méregdrága luxusjachtok. A sziget pedig gyönyörű, egy természeti kincs, egy igazi mediterrán klasszikus, nálam előzi Mallorcát is. Nincsenek holdbéli, kietlen, kopár tájak, a horizontot barátságos, zöld dombok uralják, erdőkkel, gondozott földekkel, a partot pedig látványos sziklafalak és apró öblök szegélyezik.

A verseny előtti napon a sziget partvonalát követve letekert hosszú kör minden idők egyik legszebb útvonala volt, amit teljesítettem. Az egyik kedvenc műfajom ez a fajta felfedezés, amikor önerőből egy nap alatt hatalmas távolságot teszel meg, testközelből érzed a tájat, de mégse sietsz, van időd elmerülni az eléd terülő látvány szépségében. Egyfajta intenzív utazás ez, ami során annyi élmény sűrűsödik egy napba, hogy a végén teljesen valószerűtlennek tűnik, hogy mindez ilyen rövid idő leforgása alatt történt.

A sziget érdekes egyvelege a nyugodt, eldugott, természetes valamint a végletekig turistás helyeknek. A három nagyváros – Eivissa, Sant Antoni de Portmany és Sant Eulalia mellett számtalan olyan “település” van, ami szinte csak egy tengerparti szállodasorból áll. Ezek a helyek holtszezon lévén egytől-egyig szellemváros képét festették, gyakorlatilag teljesen üresek voltak, és minden zárva volt. Ha valaki távol akarja tartani magát a tömegturizmussal járó zsivajtól és zsúfoltságtól, valamint a tengerparti szállodák mesterkélt környezetéről, arra is van lehetőség. A szigeten számtalan eldugott, apró – jellemzően sziklafalakkal határolt – öböl (úgynevezett cala) található, ahol idilli körülmények között lehet strandolni. Ezt a november eleji melegben és verőfényes napsütésben sokan ki is használták. Az is kiderült, hogy szállást se csak a hatalmas tengerparti hotelekben lehet találni. A mellékutak mentén haladva belebotlottam jópár csendes, nyugodt, mesébe illően szép zöld környezetben felépített apartmanba, azok részére akik kicsit exkluzívabb élményre vágynak.

Hogy kicsit rátérjünk az éjszakai életre is, arról sajnos nem tudok mit mondani, mert egyrészt nem érdekel, másrészt pedig minden klub, amit láttam, zárva volt. Csakúgy mint az éttermek fele. Viszont már a zárva lévő klubok, valamint a kikötőben árván ringatózó “Fishing Tour” feliratú hajók száma is erősen sejteti, hogy mi mehet itt főszezonban. De jobb ez így nyugodtan, inkább nem is akarom tudni, hogy milyen lehet, amikor minden tele van részeg angol meg német turistákkal…

Számomra Eivissa – a főváros – is egy nagyon kellemes meglepetés volt. Őszintén szólva arra számítottam, hogy csak valami mesterkélt, kizárólag tengerparti hotelekből, éttermekből és klubokból álló művárost fogok itt találni, de ennek pont az ellenkezője történt. Ibizának a legjobb értelemben vett ízes, remek hangulatú, hamisítatlan mediterrán jegyeket hordozó óvárosa van, tilos kihagyni ha valaki erre jár.

A két nap bringázás után következett a 21 km hosszú terepfutóverseny. A szeptemberi Pireneusok Maraton után talán ha ötször futottam összesen, szóval maradjunk annyiban, hogy nem ez volt életem legacélosabb teljesítménye, de ez most nem is erről szólt. Hogy mennyire vettem komolyan a témát, azt jól mutatja, hogy igazából azt se tudtam, hogy hánykor van a rajt… 😀 Kicsit meg is nyúlt az arcom, amikor fél kilenckor lesétáltam a szállásomról a tengerparti sétányra, és már messziről hallottam ahogy ahogy üvölt a speaker, meg szól a Vangelis… 😀 Szerencsére kiderült, hogy ez csak a maratonisták rajtja, mi csak 10-kor indulunk, szóval mehettem vissza aludni. 🙂

Maga a verseny nagyon kellemes volt, az útvonal pontosan azt hozta, amire számítottam, a szervezők maximálisan kihasználták hely adottságait: terepfutás volt ez a javából! Rövid, de meredek emelkedők, szűk szurdokvölgyek aljában vezető, technikás ösvények, bokatörő, köves lejtők, látványos, tengerparti sziklákon vezető útvonal, szép kilátások, eldugott strandok, tengerillat, hangos szurkolócsoportok. Azon mosolyogtam magamban, hogy elég nagy volt a váltás ahhoz képest, hogy versenykörülmények között nyár eleje óta kizárólag a Pireneusokban futottam, de ez így volt jó. 🙂

Ibiza tehát jelesre vizsgázott, bőven van itt látnivaló a sport és a természet szerelmesei számára is, holtszezonban erősen ajánlott! Búcsúzóul pedig mindenképpen meg kell említenem azt az asztúr éttermet, amit a tengerparti sávban lévő extrém turistás éttermek vonalát elhagyva, két utcával feljebb találtam. A maga egyszerűségében nagyszerű 4 fogásos ünnepi menü, a végén az Hojaldre de manzana-val, az utóbbi idők talán legmeghatározóbb kajálós élménye volt számomra… 🙂

20151030_070458

20151030_082037

20151030_163055

20151030_163123

20151030_181338

20151030_181408

20151031_075555

20151031_090554

20151031_095402

20151031_095412

20151031_101056

20151031_101516

20151031_104333

20151031_105850

20151031_110523

20151031_114905

20151031_120045

20151031_120953

20151031_121314

20151031_122639

20151031_130729

20151031_131937

20151031_131946

20151031_135958

20151031_140146

20151031_140436

20151031_142555

20151031_144516

20151031_153454

20151031_154917

20151031_160632

20151031_160911

20151031_170850

12189808_1666832356891783_4312643490411261209_n

20151030_140013

Reklámok

Asztúria – Oviedo, Gijón

Egy spanyol ismerősömmel való beszélgetés során merült fel régebben, hogy olyan hatalmas különbségek vannak országon belül az egyes régiók között, hogy szinte másik országban érzed magad, ha mondjuk Andalúziából elutazol Galíciába. Már akkor is jópár helyen megfordultam Spanyolországban, és ezt a kijelentést csupán megmosolyogtató túlzásnak gondoltam. Még hogy drasztikus különbségek országon belül?! Pfff, hát persze… A kiköltözéssel aztán megváltozott a nézőpontom, így az apróbb különbségekre fogékonyabb szemmel már valóban olyan volt Katalóniából Asztúriába utazni, mintha országot is váltottam volna. (Abba most ne menjünk bele, hogy a dolgok jelen állása mellett van rá esély, hogy viszonylag rövid időn belül ez az utazás tényleges országhatár átlépéssel is járjon…)

Asztúria Spanyolország 17 autonóm közösségének az egyike, az ország északi részén található a Pireneusoktól nyugatra. Északról az Atlanti-óceánhoz tartazó Kantábriai-tenger, nyugatról Galícia, délről Kasztília és León, keletről pedig Kantábria határolják. Fővárosa Oviedo, ami a Woody Allen fanoknak ismerős lehet: a Javier Bardem alakította férfi főhős ebbe a városba vitte a csajokat a kisrepülőgépén a viharban a Vicky Cristina Barcelona című filmben.

Az én célpontom is Oviedo volt, a megközelítés eszköze pedig a vonat. Ha reggel 9:30-kor elindulsz Barcelonából, akkor este 8-ra már ott is vagy a légvonalban mintegy 700 km-el arrébb lévő Oviedoban. Az útvonal nagyjából így néz ki: Barcelona – Tarragona – Lérida – Zaragoza – Pamplona – Burgos – Palencia – León – Oviedo. Mondhatni epikus utazás, én teljesen úgy éreztem magam mint egy transzatlanti repülőúton, annak ellenére, hogy volt olyan rész, ahol 250-260 km/órás sebességgel hasítottunk. Röhögtem is magamban, hogy soha nem ültem még ilyen gyors vonaton. 🙂 Sajnos Lérida után eléggé belassultunk, innentől 150-160-nál gyorsabban nemigen mentünk, de volt olyan is, hogy 5-10 perceket álltunk a teljesen semmitmondó, kietlen spanyol pusztában. Ilyen szempontból lenyűgöző volt az utazás, tekintve, hogy szinte már félelmetes volt az az abszolút jellegtelen, többnyire sík, kihalt, kopár, fennsík szerű táj, ami a Leónig vezető út 80%-át tette ki. Leónnál volt egy átszállásom, ezt a derék spanyol kollégák úgy szinkronizáltak össze, hogy a másik – szintén fél országot átszelő – Sevilla-Madrid-Gijón járat még többet késett mint a miénk, így aztán nem volt gond a csatlakozással. 😀 Miután Leónt elhagyva északra fordultunk, hamarosan az ámulattól tágra nyílt szemekkel bámultam kifelé az ablakon, amint átszeltük az általam csak mesehegységként emlegetett Kantábriai-hegység valóban mesés vidékét. Felhők fölött, hegygerinceken, alagutakon, hágókon keresztül vezetett az utunk, miközben meredek hegyoldalak és méregzöld legelőkön heverésző tehenek képe suhant el az ablakon. Itt már egyáltalán nem bántam, hogy helyenként csak 50-60-al cammogunk.

A legszembetűnőbb változás Spanyolország nagyobbik részéhez képest a vidék alapszínének megváltozása jelentette. A szokásos okkersárga helyett ugyanis itt mindent a zöld ural. Asztúria éghajlata óceáni, ennek köszönhetően itt hűvösebb, csapadékosabb az időjárás, mint amit a mediterrán Barcelonában megszoktam. Az esősebb időjárásnak megfelelően pedig a táj is sokkal zöldebb, mint Spanyolország többi részén. Emiatt is szokás Spanyolország északi – Galíciától Baszkföldig terjedő – részét Zöld Spanyolországként emlegetni. De nem csak az éghajlat és táj különbözik, mások a kaják, sőt még nyelv is. Tényleg mintha egy másik országba érkeztem volna.

Az első napra bringabérlés és egy bemelegítő kör volt tervben, ezt azonban keresztülhúzták a helyi sajátosságok. Oviedo olyan kihalt volt kedd reggel, mintha egy szellemvárosban sétáltam volna. Se emberek, se autók nem voltak az utcán. Hiába gyalogoltam bő fél órát, a város széli bringabolt is zárva volt. Eléggé fel is húztam magam, mondván ha nincs ott senki nyitáskor, akkor mi a francnak van nyitvatartási idő?? Vagy itt északon így mennek a dolgok? A bolt ajtaján lévő számot is hiába próbáltam felhívni, így némi várakozás után elindultam vissza a belvárosba. Itt már kezdett nagyon gyanús lenni, hogy a boltok sincsenek nyitva, meg úgy egyáltalán semmi élet nincs a városban. Ez így már biztos, hogy nem normális még a nyugodt Oviedoban se. Gyorsan rá is kerestem az asztúriai tartományi ünnepekre, és kiderült, hogy aznap van Asztúrai Napja, ami munkaszüneti nap, és minden zárva van.

A bringabérlés így csúszott egy napot, helyette buszra szálltam és ellátogattam a közeli Gijónba. Gijón az oceánparton fekvő, hasonló méretű nagyváros, mint Oviedo. Gijónnak 270.000, Oviedonak pedig 223.000 lakosa van. A két várost kürölbelül 30km, azaz fél óra utazás választja el egymástól. Érdekes, hogy két ilyen nagyváros van ilyen közel egymás mellett. Ami még meglepő volt, hogy mennyit változik a táj és a hangulat ezen a 30 km-en. Oviedo kis túlzással szinte Magyarországon is lehetne, Gijónnak viszont hamsítatlan mediterrán tengerparti atmoszférája van. Megjelennek a pálmafák, a csempézett, színes házfalak, szűk sikátorok. Amilyen kihalt volt Oviedo, olyan élet volt Gijónban. Mindenki lement a szabadnapon a tengerpartra strandolni, napozni. Tisztára mintha Veszprémből leugranál a Balatonpartra. 🙂 A strandoláson és a napozáson kívül a legnépszerűbb elfoglaltság a sidra vedelése volt. Ez egy almabor, ami itt északon igen népszerű, olyannyira, hogy itt klasszikus cerveceríát – azaz sörözőt – alig-alig látni, viszont minden sarkon van egy sidrería, vagyis sidrázó. 🙂

Asztúriába érkezve a spanyol nyelvbe vetett hitem is megrendült, amikor találkoztam a helyi feliratokkal. Azt korábban is tudtam, hogy ugye Katalóniában ott van a katalán (ami félig spanyol, félig francia), Baszkföldön a baszk (ami teljesen izolált, semmi köze nincs semmilyen latin nyelvhez), Galíciában a galíciai (ami már majdnem portugál), de ami Asztúriában fogadott, az teljesen váratlanul ért. Minden utcatáblán a spanyol mellett volt egy másik, fura felirat is, ami azért eléggé hasonlított a spanyolra. Mondom ez meg mi a franc, valami óspanyol, vagy mi? Annyira nagyon nem lőttem mellé, ugyanis az asztúriai nyelv a középkorban kialakult nagy spanyol nyelvjárások egyike volt. Később Kasztília felemelkedésével a kasztíliai – amit ma spanyol nyelvként emlegetünk – háttérbe szorította, így napjainkban csupán 150.000 anyanyelvi beszélője van, többnyire Asztúriában, ahol a kasztíliai mellett hivatalos nyelv az asztúriai is. A kaszítliaival 80%-os a kölcsönös érthetősége, és gyanítom, hogy hallottam is embereket asztúriaiul beszélni…legalábbis néha nagyon furán beszéltek spanyolul, az biztos. 🙂 Egy konkrét példát viszont biztosan sikerült elcsípnem. Az Oviedo – Gijón járaton egy bácsi asztúriai kiejtéssel mondta, hogy Gijónba szeretne egy jegyet. Gijónnak spanyolul is furcsa kiejtése van, “Hihón”-nak kell mondani, ahol az első h keményebb, a második pedig lágyabb. Ez asztúriaiul leírva Xixón, kiejtve pedig kb “Sisón”. Na ezen a ponton kezdett el olyan érzésem lenni, hogy Spanyolországban csak azért beszélnek spanyolul az emberek, hogy a különböző régiók tudjanak egymással kommunikálni, amúgy minden országrésznek megvan a saját nyelve. Ez persze nagyon erős túlzás, az asztúriai megközelítően se olyan hangsúlyos, mint Katalóniában a katalán.

20150908_181519

20150908_181625

20150908_181905

20150908_182237

20150908_182516

20150908_182550

20150908_182641

20150908_182932

20150908_182335

20150908_183319

20150908_183457

20150908_183523

20150908_183545

20150908_183607

20150908_183833

20150908_185716

20150908_190438

20150908_191724

20150908_194849

20150909_192548

20150909_192841

20150909_193023

20150909_193428