Andorra – Vuelta nézés

Aigüestortes után Andorra felé vettem az irányt, ahol szeptember első hetében komoly eseménytorlódás volt. Itt rendezték meg a mountain bike világbajnokságot, valamint a Vuelta legnehezebb hegyi szakasza is erre ment. És mindez egybeesett a vakációmmal. 🙂

Andorra Európa legnagyobb törpeállama, Spanyolország és Franciaország határán, a Keleti-Pireneusokban található. Államformája hercegség, hivatalos neve Principat d’Andorra, azaz Andorrai Hercegség. Fővárosa az ország közepén fekvő Andorra La Vella. (A vella egyébként öreget jelent.) Hivatalos nyelve a katalán. Magamban azzal szoktam hülyéskedni, hogy nem ismerek még egy olyan országot, ahol az egy négyzetkilométerre eső magashegységek száma ennyire magas lenne, tekintve, hogy az ország 100%-a Pireneusok 2-3000-es csúcsai között fekszik. Talán emiatt is van az, hogy Andorrában a természeti kincsei ellenére mindig van egy kis bezártság érzésem. Az összes lakott terület (beleértve a zsúfolt fővárost, Andorra la Vellát is) keskeny völgyek mélyén húzódik, meredek hegyoldalakkal körbevéve minden oldalról, amik a maguk 3000 méter körüli magasságával emelkednek az ember fölé, szinte összenyomva az apró településeket. Andorra nekem egyébként már az első látogatásom alkalmával is kicsit csalódás volt. Spanyolország felől érkezve jellegtelen ipari területeken keresztül vezet az út a fővárosba, ahol a hegyvidéki báj legfeljebb a hegyoldalakban látszódó hihetetlen helyekre épült házakban nyilvánul meg: Andorra la Vella egy modern, nem túl szép, nem túl stílusos, zsúfolt, forgalmas nagyváros. Állítólag itt olcsóbb vásárolni mint Spanyolországban, ezért a derék katalánok télen síelni, nyáron meg shoppingolni járnak Andorrába. Az országban járva egyébként olyan érzése van az embernek, mintha Spanyolország (vagy Katalónia) meghosszabbítása lenne. Azon kívül hogy – ellenőrzés nélkül – átjössz egy határátkelőn, szinte semmi nem változik. Bár a hivatalos nyelv itt a katalán, mindenki beszél spanyolul, pont mint Katalóniában.

Ottlétemkor a parányi ország zsúfoltsága a szokásos mértéknek a többszörösérő nőtt, köszönhetően a egymást érő sporteseményeknek. TV társaságok kamionjain, pihenőnapjukon átmozgató edzést végző bringás csapatokon keresztül vezetett az utam Arinsal-ig, a főváros közelében lévő kisebb faluig, ahol a szállásom volt.

Spanyolország akkor már két hete Vuelta lázban égett, nekem is nagy kedvem lett volna lemenni Andalúziába megnézni a híres spanyol körverseny pár szakaszát, de ez a távolságok miatt ezúttal nem volt kivitelezhető. Nem úgy mint a Barcelonához közeli Andorrában, ráadásul itt rendezték most a Vuelta legkeményebb hegyi szakaszát négy első és egy kiemelt kategóriás mászással.

Megérkezésem másnapján az Arinsal-hoz közeli Coll d’Ordino hágót néztem ki magamnak helyszínül, ez a versenyzőknek a második hegyük volt aznap. Nagyjából egy óra alatt fel is tekertem montival szép komótos tempóban. Vicces volt, mert a Cross Country szakágat művelő montisok közül is edzettek jópáran ezen a hegyen. Még a mászás elején tartottam amikor utolértem két “sétálgató” outist, minket meg dupla sebességgel büntetett hátulról egy profi XC-s, aki szemmel láthatóan csak egy nyugodt átmozgatós tempót tolt. Persze tudtam előre, hogy mi lesz a forgatókönyv: az egyik outis srác azon nyomban kilőtt, és elkezdett tapadni a profi montisra, a haverja meg egy “jajj ne” sóhajtással fejezte ki gondolatait… 😀 Én megfontolt öreg rókaként nem mentem bele a játékba, nem fogok olyasvalakivel az életem árán versenyezni, aki a szakág világbajnokságán indul… 😀 Bár az igaz, hogy addigra már begyűjtöttem az elképzelhető legnagyobb bókot, amikor a VB helyszínén – La Massanaban – egy nő megkérdezte tőlem, hogy én is VB-n indulok-e… 😀

A mászás bár hosszú volt, mégis jól szórakoztam, mert útközben helyenéknt lélegzetelállító panoráma nyílt a környező hegyekre, és az alattunk elterülő völgyekre, meg mégiscsak egy olyan hegyet másztam amin egy óra múlva a profi outisok fognak majd feljönni. A felső régió kanyarjaiban már gyűltek a nézők, akik minket, amatőröket is úgy bíztattak, mintha a peloton jött volna. Az egyetlen gond csak annyi volt, hogy egy óra mászás után felértem egy 2000 méteren lévő hágóba, ahol előreláthatóan még egy órát el kellett tölteni, mire megérkezik a mezőny, és mondjuk úgy, hogy nem volt az a klasszikus strandidő. A “srácok” ráadásul még késtek is az előrejelzéshez képest, bár szerencsére néha azért előbújt a nap a felhők mögül, hogy kicsit átmelegítse a megfagyni készülő testemet. Maga az esemény, azaz ahogy elmentek a bringások, nem tartott tovább két percnél. Először ketten jöttek valami elképesztően brutális tempóban sprintelve a hegyi befutóért, mögöttük egy kisebb grupettó szintén elég jó tempóban, majd a főmezőny és végül a leszakadozott “hullák”. Miután az utolsó versenyző is eltűnt a hágó túloldalán perceken belül kiürült a hely. Azon gondolkoztam, hogy elmenjek-e a befutóhoz, ami még pont elérhető távolságban volt, de annyira későre volt jósolva és olyan fura idő volt, hogy inkább nem kockáztattam, és a hátralévő időt a hegyen montizással töltöttem. Az viszont biztos, hogy ha legközelebb nagy körversenyt nézek helyszínről, akkor hegyi befutóhoz megyek, úgy talán jobban át lehet élni a hangulatát. Ettől függetlenül a Vuelta nézést – mint programpontot – ezzel kipipáltam.

20150901_143413

20150902_104153

20150902_105010

20150902_105200

20150902_105642

20150902_124332

20150902_124411

20150902_131509

20150902_131956

20150902_133755

20150902_133813

20150902_145124

20150902_152737

20150902_153557

20150902_160510

20150902_162557

20150902_163346

20150902_163415

Reklámok