Enni Spanyolországban

Spanyolországban az emberek tudják hogy kell élvezni az életed, ehhez pedig az evés is hozzátartozik. Az ország gasztronómiája igen gazdag, változatos formákban lehet változatos ételeket enni. Ebben a sokszínű gasztronómiai világban teszünk most egy rövid sétát.

Szendvicsek

Az egyik dolog, amit nagyon szeretek Spanyolországban, az a reggelizés. Az országban jelenlévő bárkultúra pozitív hozadéka, hogy sosem kell azon aggódni, hogy mi lesz, ha nem tudtál megreggelizni otthon. Gyakorlatilag minden sarki bár kínálatában fellelhetőek a tipikus spanyol szendvicsek, amik általában még akkor is meglepően jól szoktak kinézni, ha adott esetben a bár látszólagos színvonala ezt nem indokolná. Nincs is annál jobb, mint bringázás közben megállni egy útszéli bárban és enni egy szendvicset, valamint inni hozzá egy kávét. A spanyol szendvicsekről tudni kell, hogy összetevőiket tekintve meglehetősen egyszerűek. Ha például sonkás szendvicset kérünk, pontosan azt is fogjuk kapni. Egy baguettet, sonkával. Illetve vaj/margarin helyett jó eséllyel egy paradicsomos-olvíaolajas alappal lesz megkenve. Nyers zöldség, mint uborka, paradicsom, paprika Spanyolországban nem kerül a szendvicsbe. Általában az étlapon külön kategóriában szoktak lenni a hideg (sonkás, sajtos, stb…) és a meleg (tortillás, húsos) szendvicsek. Nézzünk náhány tipikus szendivcset, a fent említett bocadillo de jamón, azaz a sonkás szendvicsen kívül:

  • Bocadillo de chorizo: a hideg szendvicsek közé tartozik, a chorizo pedig egyfajta vastag kolbászt jelent
  • Bocadillo de tortilla de patatas: tortillás szendvics, személyes kedvencem reggelire. Itt kell megjegyezni, hogy a tortilla Spanyolországban nem a Magyarországon talán jobban ismert mexikói, palacsintára hasonlító ételt jelenti, hanem tojásos omlettet. Általában két verziója lelhető fel az étlapon: a tortilla de patatas, és a tortilla francesa. A különbség a kettő között, hogy az előbbiben krumplit, esetenként hagymát is fogunk találni.
  • Bocadillo de lomo con queso: meleg szendvics, sült hús és sajt található benne
  • Bocadillo de calamares: tintahal karikás szendvics, kimondottan madridi specialitás, ami elsőre elég meglepő, hogy miért pont a szárazföld közepén terjedt ez el. A közhiedelem szerint Madridban lehet kapni Spanyolország legjobb halételeit a gyors ellátórendszer miatt; így már kicsit érthetőbb a dolog.
20160905_094054

tortillás szendvics

20170408_134111

reggelizős idill a Montseny-ben: sonkás szendvics, kávé, bicikli

Napi menü

Reggeli után jöhet az ebéd, amit a legpraktikusabb módon a napi menüt választva lehet elkölteni. A legtöbb étterem még a turistás részeken is kínál napi menüt, ezt általában a menu del dia felirat jelzi az étterem előtti táblán. Ára a nem turistás helyeken 10-11 EUR között mozog, innen megy fölfelé annak függvényébén, hogy mennyire központi elhelyezkedésű a hely. A menüben benne van egy előétel, egy főétel, desszert vagy kv, kenyér, plusz normális helyeken az innivaló is, ami lehet víz, sör, bor, kóla, stb. Általában 4-5 féle előétel és ugyanennyi főétel közül lehet választani. Az előétel a magyarországi szokásokkal ellentétben szinte soha nem leves, illetve nyáron találkozhatunk az andalúz paradicsomlevessel a gazpacho-val, esetleg annak a kistestvérével a salmorejo-val. Előételként leggyakrabban saláták és tésztafélék szoktak szerepelni, itt mindenképpen ajánlom az ensalada de queso de cabra, azaz a kecskesajt saláta kipróbálását, ha van. Menüs rendszerben az egyik leghíresebb spanyol ételt, a paellát, vagy közeli rokonát, a fideuát is előételként fogjuk megtalálni. A paella egyfajta sáfrányos rizsétel, a fideua pedig egy vékony, rövid tésztából és tenger gyümölcseiből álló tál. Érdekes előétel még a piña con jamón, illetve a melón con jamón, azaz ananász, illetve sárgadinnye sonkával. Főételnek rendszerint valamilyen húst, halat, esetleg tenger gyülmöcseit választhatunk. A főtelek általában elég egyszerűek, nincsenek túlcsicsázva, valamint sok helyen jellemző a minimalista köret, azaz ne lepődjünk meg, ha adott esetben több húst kapunk, mint köretet. Érdemes figyelni az étlapon az ételek elkészítési módjára is: nem mindegy például, hogy pollo a la plancha vagy pollo al horno kerül az asztalra. Előbbi serpenyőben sült csirke filé, utóbbi szintén csirke, viszont sütőben, grillcsirkére emlékeztetően lesz elkészítve. Desszertnek választhatunk többféle pudingot, süteményt, és évszaknak megfelelő gyümölcsöket. Ha van rá mód mindenképpen próbáljuk ki a crema catalanát, ami puding a tetején egy vékony, ráégetett cukorréteggel. Említésre méltó desszert még Katalóniában a mel i mató, ami gyakorlatilag túró mézzel, esetenként dióval megszórva. A háromfogásos menü után szinte garantáltan nem maradunk éhesek, és egy ilyen lakomát ennyi pénzért a la carte módon lehetetlen megúszni. Fontos még tudni, hogy délután egy előtt nemigen érdemes beülni ebédelni, általában ugyanis ekkor nyit a konyha. Kivételek persze mindig vannak, főleg a turistás helyeken, ahol a spanyol bioritmustól eltérően szinte bármikor kajálhatunk. Néhány helyen, vidéki éttermekben vacsora-menü is található, ez hasonló rendszerben működik, mint az ebéd-menü.

20170615_132239

tenger gyümölcseis paella

Tapas-ozás

A közösségi kajálás egy remek spanyol formája a tapas-ozás, ami tulajdonképpen arról szól, hogy összevissza eszünk mindenfélét. A társaság együtt, közösen választja ki a különféle fogásokat, amiket ezután szintén közösen fogyaszt el. Itt nincs egyénieskedés, senkinek nincs saját kajája, minden mindenkié. A tapas-ozás intézménye abból a tradícióból ered, hogy a bárokban az ital mellé mindig felszolgáltak egy falatnyi harapnivalót is, amivel letakarták a sörös/borospohár száját. Innen származik az ezer féle falatkák elnevezése, a tapa is, ami fedőt jelent. A tapas tehát nem egyfajta étel, hanem inkább egy étkezési forma elnevezése, aminek keretein belül több különböző ételt kóstolhatunk végig. Fontos megjegyezni, hogy tapas-ozni minimum ketten, de inkább többen érdemes, egyedül igen korlátozottak a lehetőségek. Azt is érdemes tudni, hogy egy vacsorát gond nélkül el lehet intézni így, nem kell aggódni, hogy a végére éhesek maradunk.

Nézzünk néhány fontosabb tapast:

  • Patatas bravas: főtt majd olajban kicsit megpirított krumpli enyhény csípős szósszal. Viccesen vad krumplinak szoktam fordítani, és ez talán a legnépszerűbb tapas, minden tapas-ozásnak az alapja.
  • Aceitunas: olívabogyó, alap kellék spanyol étkezéseknél, sokszor az éttermkeben is kapunk egy kis adagod, mielőtt kihozzák a rendelést.
  • Calamares a la andaluza/romana: rántott tintahal karikák, a kétféle elkészítési mód között az a különbség, hogy az a la romana verzióban kicsit vastagabb és laktatóbb a rántás.
  • Mejillones al vapor: kagylótál
  • Boquerones fritos: kicsi sült halak (a fajtát sajnos nem tudom)
  • Pulpo a la gallega: ahogy a nevéből is látszik, ez egy galíciai specialitás, főtt polip fatálon felszolgálva, olívaolajjal leöntve, pirospaprikával meghintve, főtt krumplival kísérve. Az egyik kedvencem.
  • Buñuelos de bacalao: tőkehal húsából összegyúrt golyócskák olajban kisütve
  • Gambitas fritas: apró garnélarákok olajban kisütve
  • Croquetas: kölönböző (általában) húsos krokettek
  • Albóndigas: húsgolyók
  • Pimientos del padrón: kis zöld paprikák sütve, megsózva

Ez persze nem a teljes választék, ezen kívül a menü étteremtől függően változik, de ezeket jó eséllyel a legtöbb helyen meg lehet találni. Az is látható, hogy elég domináns a tenger gyümölcseis/halas szekció, szóval ha valaki kifejezetten ódzkodik az ilyesmitől, az jelentősen leredukálja a variációs lehetőségeket. A fent említett meleg ételeken kívül szinte mindig találunk a választékban különböző sonka és sajttálakat is.

Pintxos-ozás

A spanyol konyha másik remek találmyána a pintxos, ami a baszk gasztronómiához kapcsolódó étkezési forma, amelyben a tapas-hoz hasonlóan az ital mellé amolyan aperitifként valamilyen apró falatkát is fogyasztunk. Ez a pintxos esetében egy apró szelet kenyér, rajta valamivel, és az egész egy fa pálcikával van átszúrva. Innen ered a név is, a pinchar ugyanis azt jelenti spanyolul, hogy szúrni. Az a bizonyos valami, ami kenyéren van, gyakorlatilag bármi lehet. A tapas-hoz hasonlóan vannak hideg és meleg pinchos-ok, a kis falatnyi kenyéren találhatunk sonkát, sajtot, tortillát, sült kolbálszt, külnböző halas és rákos alapú kompizíciókat. Habár kulturális háttere alapján italozás mellé szolgáló harapnivalóról van szó, nyugodtan meg lehet vacsorázni ilyen módon. Érdekesség, hogy a fogyasztás a bárpultról saját kezűleg való szabadon elemelés módszerével működik, a végén a fizetés pedig az összegyűlt fa pálcikák megszámlálása alapján történik. A pálcikák hosszának az eltérése utal a pinchosok árára: a rövidebb olcsóbb, a hoszzabb drágább. Az árak egy-két-három euró között mozognak.

Specialitások

Nézzünk néhány érdekes/jellemző specialitást, amibe belefutottam.

  • Arroz negro: A fekete rizs a tengerparti, mediterrán régiókban előforduló étel. Ez gyakorlatilag egy fokhagymás, garnélarákos, tintahalas paella, aminek elkészítéséhez felhasználják a tintahal tintáját is, ez adja neki a markáns fekete színt. Mellé jár az alioli, egy jellegzetes fehér színű, a majonézhez hasonló állagú, fokhagymás szósz.
  • Cochinillo: a Madrid mellett található festői szépségű, középkori hangulatot árasztó Segovia specialitása a sült malac. A puhára sült malacot a tradíció szerint egy tányér élével szeletelik fel, ezzel is bizonyítva a puhaságát. A mára éttermi látványossággá vált szeletelés azon prózia okból indult, hogy a kor egyik leghíresebb éttermében hirtelen nem volt kéznél kés a szeleteléshez, így a nagy sietségben egy éppen kéznél lévő tányért használtak fel a célra. Kicsit később, amikor már tradícióvá vált a étterem étkező részében való tányérral szeletelés, mint attrakció, egy alkalommal a szeletelés végén kirepült a tányér a főpincér kezéből, így teremtődött meg a tényérral szeletelés, majd tányértörés tradíciója. Ez utóbbi inkább csak esküvőkön illetve más ünnepségeken jellemző.
  • Fabada: a faba spanyolul babot jelent, maga az étel pedig egy észak-spanyolországi, asztúriai babos specialitás, egy igazi kalóriabomba a hidegebb éghajlatra, ami megfelelő mennyiségű energiát biztosított az asztúr pásztoroknak. Főtt bab hozzáfőzött szalonnával, hurkával és kolbásszal.
  • Butifarra: sült kolbászféle, Katalóniában tipikus
20151030_133726

fabada asturiana

Érdekes éttermi élmények

Ne gondoljunk sokcsillagos Michelin éttermekre, de így is sikerült véletlenül belefutnom egy-két érdekességbe. Ebből jöjjön most kettő.

Az első az Amigo Camilo nevű halsütöde Gran Canarián, Las Palmas-ban. Nem túl központi elhelyezkedésű, gyakorlatilag a tengerparti sétány legvégén található az egyik utca sarkán. Cserébe remek kilátást biztosító, tengerre néző panoráma-terasszal rendelkezik. A megérkezés után ahelyett, hogy leültettek volna, egy kedves néni bevezetett az étterem belső részében lévő halas pulthoz, hogy válasszam ki a halat. A pult pontosan úgy nézett ki, mintha akárcsak egy piacon lennénk, rajta jégágyon a legkülönfélébb halakkal és tengeri herkentyűkkel. Spanyol profizmusom ebben a pillanatban hullot szerteszét, ugyanis ha valaminek esetleg tudtam is volna a nevét, magának a halnak a képét már biztos nem tudtam volna hozzátársítani, így maradt a jó öreg mutogatós módszer, hogy ezt kérem, meg azt kérem. Ezután visszamentem a teraszra, és kíváncsiam vártam, hogy megsülve rá fogok-e ismerni a halaimra. 🙂 Az étterem berendezése egyébként rendkívül egyszerű, kint a teraszon műanyag székek és asztalok voltak. A kiszolgálás viszonylag gyors, és minden amit kapsz, friss, helyben sült. Az ételek sincsenek túlbonyolítva, a sült halhoz jár egy szelet citrom, egy buci, és kérhetsz hozzá sült krumplit vagy salátát.

A másik érdekes élményem egy teljesen más jellegű, konzervatívabb étteremhez kötődik Madridban. A Plaza Mayor-tól nem túl messze a Calle Cava Alta utcában, Restaurante La Latina névvel találhatjuk meg a szó szerint pár asztalból álló, családias hangulatú helyet. Berendezése tradicionális, fehér abroszos asztalokkal, kakukkos órával és díszes tényérokkal a falon. A napi menüjükre sem minőségben, sem pedig mennyiségben nem lehetett panasz, bőségesen jóllaktam. A hely méreteivel kapcsolatban akkor jött a meglepetés, amikor evés után fölálltam, hogy a menüs éttermkeben megszokott gyakorlat szerint a pultnál fizessek (így nem kell várni a fizetésnél is a pincérre). Ekkor derült ki, hogy az étterem olyan pici, hogy a helyiség sarkán befordulva megláttam, hogy még pult sincs, és gyakorlatilag már közvetlenül a konyhával álltam szemben. Azért fizetni így is sikerült. 🙂

Reklámok

Egy év

Napra pontosan egy éve ezen a napon, december 8-án szállt le a gépem a barcelonai El Prat nemzetközi repülőtéren. Meglepően hideg, szeles időjárás fogadott – legalábbis én valamivel kellemesebb hőmérsékletre számítottam. Egy üres városba érkeztem, és nem csak azért mert december nyolcadika munkaszüneti nap. Nem ismertem itt senkit, semmit nem jelentettek számomra az utcák, a terek, az én feladatom volt, hogy megtöltsem a várost élettel, hogy jelentést adjak neki.

Sokan mondják, hogy egyedül könnyebb “kivándorolni”. Technikailag minden bizonnyal, lelkileg viszont aligha. Jól emlékszem két jellemző pillanatra az utolsó otthon töltött időszakból: a falakat megremegtető diadalittas üvöltésre a jól sikerült Skype-os interjú után, amikor több hónapnyi sikertelen próbálkozás feszültsége szakadt ki belőlem: Ez az, megcsináltam!!! A másik az utolsó otthon töltött este az üres lakásban három hatalmas batyu társaságában, miközben riadtan ez járt a fejemben: Úr Isten, mit csináltam???

És itt most lehet legyinteni, meg mosolyogni, de a helyzet az, hogy és élet nem csupa pálmafa, strand, meg napsütés. Persze nehéz ezt elhinni, ha esetleg irigykedve nézzük egy-egy külföldön élő ismerősünk aktuálisan posztolt nyálcsorgató képeit, de ez már csak egy ilyen világ. Nyilván senki se azt szeretné megosztani, hogy most épp milyen rossz neki, és tulajdonképpen ez így is van rendjén. És ezzel még csak véletlenül se azt akarom mondani, hogy rossz nekem, sőt! Azonban azt is látni kell, hogy a kép árnyaltabb, nem csak fehér, és nem is csak fekete. Azzal, hogy ide költöztem sokat nyertem, de sokat is veszítettem.

Essünk is túl rögtön a nehezén, jöjjenek a negatívumok. Első helyen a család és a barátok. Ezt talán aligha kell magyarázni. Kimaradsz az otthoni életből, hiába az órákon át tartó Skype beszélgetések, már nem követed napi szinten az eseményeket, és ez óhatatlanul eltávolodást von maga után.

Második helyen jön a nyelv, aminek ilyen-olyan formában szinte minden más pontban szerepe van. A katalánról már írtam egyszer, sajnos a katalán nem tudása brutális módon szűkíti le a szocializálódási képességeimet, lehetőségeimet, tekintve, hogy az én érdeklődési körömben (sport) a katalán a jellemző nyelv. És hiába iszonyúan jó fej, vidám, barátságos népség a katalán, ha semmit (vagy csak nagyon keveset) értek abból, amit hablatyolnak, az egy idő után iszonyú frusztráló. Szóval minden Barcelonába költözni igyekvőnek: vigyázat, Barcelona bonyolult terep! Azt a szomorú tényt tehát, hogy a munkahelyen kívül ezidáig semmilyen baráti kört nem sikerült kialakítani, illetve, hogy az egyébként fantasztikus sportközösségek egyikében se sikerült megmaradni, nagyban a katalán számlájára írom.

Ezen kívül ha már nyelv: sokszor iszonyúan hiányzik a magyar. Napi szinten nincs senki, akivel beszélni tudnék (az egyetlen magyar kollégával alig látjuk egymást, nem is egy emeleten dolgozunk), így szép lassan kopik a magyarom. És ez alatt nem azt kell érteni, hogy kezd vicces akcentusom lenni, hanem hogy veszítek a kifejezőkészségemből, néha gondjaim vannak a fogalmazással. Az idegen nyelven élés egyébként még akkor is rengeteg kihívást jelent, ha éppenséggel beszéled azt a nyelvet. Sokszor úgy érzem, hogy a spanyol András csak egy olyan 60-70%-ra lebutított András, úgy érzem, hogy a nyelvi hiányosságok miatt sokat veszít a személyiségem is, illetve, az amit ki tudok belőle fejezni. Szeretem sokszor patikamérlegen kimérve, borzalmasan pontosan megfogalmazni, amit gondolok, esetleg játszani a szavakkal, azok különböző jelentéseivel. Ehhez képest spanyolul ha egyféleképpen el tudom mondani, amit akarok, akkor már királynak érzem magam. Arról nem is beszélve, hogy milyen iszonyú nehéz érzelmek hatása alatt beszélni idegen nyelven. Érvelni, vitatkozni, közbevágni…

Végül, de nem utolsósorban az általános honvágy. Szinte minden hiányzik, ami magyar, főleg a magyar táj. Hiányzik a Mátra, a Bükk, a Bakony, a Pilis, a Börzsöny, még az a nyavalyás Hármashatárhegy is, a kedvenc kis eldugott sarkaimmal. Mert az az én hegyem volt.

Akkor most nézzük az élet habos oldalát. Ha visszatekintek erre az egy évre, akkor egy fantasztikus, kalandokkal tarkítottal, iszonyú gyorsan elrepült évet látok. Katalónia egy fantasztikus vidék, remek emberekkel, ha katalánnak születtem volna valószínűleg soha nem akarnék elköltözni innen. A táj világszínvonalú, van minden: erdők, hatalmas hegyek, tenger, síkságok, lenyűgöző formák. A hőmérséklet kellemes. Nyilván itt is van tél, és már kezdek hozzápuhulni, de az itteni tél magyarországi szemmel nézve egy vicc. Kültéri sportolásra egész évben alkalmas. Talán ennek is köszönhető, hogy sport terén is rengeteget fejlődtem. A Pireneusok közelsége, és az új hobbi, a magashegyi futás minden eddiginél sokoldalúbban tett edzetté. Fizikailag talán életem legjobb formájában vagyok.

A másik dolog az életstílus. Ismét lehet legyinteni egyet, és azt mondani, hogy a mediterrán népek lusták, de valójában szerintem nagyon sokat lehet és kellene is tanulni tőlük. És bár nem szeretek általánosítani – hiszen minden ember más – azért mégis vannak jól látható viselkedésformák, amik általában jellemzőek egy-egy társadalomra. Nekem borzasztóan tetszik a spanyolok nyíltsága, egyenessége. Általánosságban itt az emberekből pozitív életfelfogás sugárzik. Lehet-e nem szeretni azt a helyet, ahol a 70 éves néninek is úgy köszönnek a pékségben, hogy adeu guapa (kb viszlát szépségem)? Vagy gondolkozzunk csak el azon az életfelfogáson, hogy azért dolgozom hogy élhessek, nem pedig azért élek hogy dolgozhassak. Élni pedig nagyon is tudnak a spanyolok. Kényelmesen, stílusosan, megadva a módját és idejét a dolgoknak. A mai világban, ahol az emberek végigrohanják a napjaikat, az életüket, egy jó társaságban elfogyasztott jó kávé a koradélutáni napsütésben a sarki kávézó teraszán igenis többet ér, mint még 15 perc bambulás a monitor előtt az irodában. Függetlenül attól, hogy a főnök is így gondolja-e. 🙂

És ha már munka. Mindent összevetve életem talán legjobb munkahelye az itteni. A cég remekül ötvözi a kis cégek emberközeliségét a nagy cégek profizmusával, stabilitásával és szervezettségével. A munka se túl kevés, se túl sok, pont jó, és a jellegéből adódó (consulting) behatároltság mellett is bőven tartogat kihívásokat. Ezen kívül elfogadtak, megbecsülnek, a társaság pedig első osztályú. Folyamatosan mennek a viccek, a zrikálások, általában igen jó a hangulat, és munkaidőn kívül is gyakran tölti együtt az időt a csapat.

Nyelv. Rengeteget fejlődtem spanyolból, egész más eredeti kontextusban hallani a kifejezéseket/szavakat, mint könyvből olvasva. Plusz az anyanyelvűek nem kegyelmeznek: nincs lassítás, egyszerűsítés: itt a kőkemény valóságot kapod, úszol vagy elsüllyedsz. Teljes értékű munkát tudok végezni spanyolul, erre azért büszke vagyok. Meg kellett harcolni érte. Sokszor borzalmasan nehéz ötleteket, megoldásokat magyarázni, ez még magyarul is gondot okozott. Szerencsére itt ennek van kultúrája, gyakorlottan és jól beszélnek absztrakt dolgokról, technikai megoldásokról az emberek. A spanyol mellett pedig amolyan mostohagyermekként az angolt is kell használnom – lévén nem minden kolléga tud spanyolul – így a (nem létező) képességeim egész jól ki vannak használva a munkahelyen, és több fronton tudok párhuzamosan fejlődni. Még akkor is ha az angolról, én már lemondtam… 😀

Kaja. Habár a legelején a leves hiánya sokkolóan hatott, azóta egészen jól adaptálódtam, és a helyzet az, hogy ha ezen az apróságon túllendülünk, akkor kiderül, hogy Spanyolországban nagyon jókat lehet kajálni. A különféle tapasok és a paella csak a jéghegy csúcsa, minden régiónak megvannak a jellemző ételei, és ha van olyan amit egy év után nagyon bánok, az az, hogy a profizmus színlelése miatt nem fényképeztem le minden jobb kaját, amivel találkoztam. Igazán nyálcsorgató gasztro-posztot lehetne mostanra összedobni ebből az anyagból.

Most, hogy ilyen szépen kielemeztünk minden jót és rosszat, marad a kérdés: hogyan tovább? Pfff, na, azt nem tudom. A minimum küldetés teljesítve, az első naptól fogva mondtam, hogy bármi is történik, itt kapkodni nem szabad, ilyesmit (kiköltözés) egy évnél rövidebb ideig nem érdemes csinálni. Mostmár bármi is történik bekerült a szépen színesedő önéletrajzomba, hogy éltem egy évet Barcelonában. Azért ez nem hangzik rosszul 🙂

Az egy év tehát letelt, én pedig sehol nem látom a lakásban az összecsomagolt bőröndjeimet, tehát még maradok. Hogy meddig? Na, ezen rengeteget szoktam gondolkozni. Felváltva jönnek egymás után olyan napok, amikor azt érzem, hogy elegem van ebből az egészből és még aznap este felülök egy gépre és hagyom ezt a hülyeséget a francba, meg amikor úgy gondolom, hogy akár örökre itt tudnék maradni. Nálam amúgy is fordítva működik minden, nem volt semmilyen kezdeti eufória, az elején volt a legszarabb, és azóta fokozatosan egyre jobban érzem magam itt. Az alapvető cél és motiváció az ország és kultúra lehető legmélyebb megismerése, valamint a nyelv lehető legmagasabb szintű elsajátítása. Ebben a viszonylatban az egy év azonban semmi. Kérdés, hogy milyen ára van annak, hogy minél közelebb kerüljek a célhoz, és a végén teljesen átjárhatóvá tegyem a két országot, kultúrát, közel ugyanolyan otthonosan mozogjak az egyikben, mint a másikban.

A leginkább sarkalatos pont itt, hogy amíg a munkahelyen közel 100%-ban sikerült integrálódni, addig a munkahelyen kívül ez olyan 15-20%-nál nem áll jobban – ha már mindenképpen számokban szeretném kifejezni.

Személy szerint a hosszútávú külföldi tartózkodásra két működőképes modellt látok. Az első amikor az ember párral, családdal érkezik. Ekkor nem olyan fontos a helyi szociális háló kiépítése, nagyjából sziget üzemmódban is el lehet boldogulni, úgyis ott van a család. A második egy külföldiből és egy helyiből álló pár kombinációja, ami igen jó hatásfokkal katalizálja a társadalomba való beilleszkedést, a kultúra megismerését, és a nyelv tanulását.

Mindezzel együtt is azt érzem – és jópár Angliából hazatért katalán kolléga példája is ezt erősíti – hogy igazán teljes csak a hazájában lehet az ember. De minimum évtizedekben mérhető az az idő, aminek el kell telnie, hogy ez az érzés meglegyen.

Chocolate con churros

A chocolate con churros és a hozzá kötődő kultúra Magyarországon teljesen ismeretlen, ennélfogva magyar neve sincs ennek a gasztronómiai különlegességnek. Ha el kellene magyaráznom, hogy mi az churro, akkor azt mondanám, hogy olyasmi mint a fánk, csak hosszúkás alakja és csillag keresztmetszete van. A chocolate con churros pedig nem más, mint egy csésze forró csoki egy adag ropogós churros-szal tálalva, amiket a forró csokiba mártogatva szokás fogyasztani. Tipikus reggeli illetve tízórai Spanyolországban. Eredete a 19-dik századi Madridig nyúlik vissza, amikor az akkoriban népszerű vándorcirkuszok előbb megismertették a fővárossal az addig csak vidéken elterjedt churros-t, majd hamarosan létrejött a ma ismert párosítás a Mexikóból már évszázadokkal korábban behozott csokoládéval. A kombináció pedig szépen elterjedt egész Spanyolországban, valamint néhány Latin-amerikai országban is, úgy mint pl Mexikó, Argentína és Venezuela.

A chocolate con churros fogyasztása tipikusan az úgynevezett churrería-ban (katalánul xurrería) történik, ami olyasmi mint egy kávézó, viszont kimondottan churros készítésre specializálódva. Több verziója is létezik egyébként a churros-nak, a legtipikusabb a churros finos (ez látható a képen is), de van vastagabb változat, azt porras-nak hívják, az egy kicsit puhább, és bundásabb. Ezeket persze nem csak csokival lehet kombinálni, lehet kérni akár café con leche-vel (tejeskávé) , vagy sima kávéval is.

Én nagyon sokáig hallani se akartam erről az egész churros -os őrületről, tekintve, hogy nem bírom a túlzottan édes kajákat, de aztán rá lettem beszélve, hogy mindenképpen ki kell próbálnom. Meg hát annyira spanyol dologról van szó, hogy hivatástudatból se nagyon maradt más választásom… 😀 Egyébként a kulcsa az egésznek annyi, hogy maga a churro nem édes, hanem sós, így a csokival együtt pont jól jön ki az arány. Említettem ugye, hogy reggelinek és “tízórainak” eszik, bár itt azért vannak némi fogalmi eltérések a magyar és a spanyol között. Amit mi tízórainak fordítunk, az itt Spanyolországban egy olyan étkezést takar, ami nagyjából 11 és dél között van, és nem az ebéd. 🙂 Tehát amikor Magyarországon vasárnap déli tizenkettőkor az átlag magyar család jóízűen szürcsöli a vasárnapi húslevest, akkor Spanyolországban még nem késő beülni egy churreríába, hogy együnk egy chocolate con churros-t. A legjobb idő erre egyébként a tapasztalataim alapján 11 és 12 között van, ekkor garantáltan tömve lesz a lokál helyiekkel. Sokaknak ez társasági esemény, jó alkalom egy beszélgetésre – a spanyolok úgyis iszonyúan szeretnek beszélni – és persze nem hiányozhatnak a tipikus öreg bácsik se, akik inkább újságolvasással ütik el az időt. Merthogy a spanyolok ezt is világszínvonalon űzik. Olyan művészien tudják lényegében semmittevéssel tölteni az időt, hogy az már irigylésre méltó. És persze e-mögé egy egész kultúrkört is felépítenek.

Én mindenesetre pozitívan csalódtam, simán rá tudnék szokni a chocolate con churros-ra. Mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy ha erre jár, akkor üljön be egy churrería-ba vasárnap délelőtt, ennél spanyolosabb dolgot úgyse nagyon tud csinálni ilyenkor az ember. 🙂

churrería

2015-01-17 11.30.50

Pa amb tomàquet

A pa amb tomàquet egy katalán kifejezés, ami magyarul annyit tesz, mint ‘kenyér paradicsommal’. Egy igazi mediterrán specialitásról van szó, ami tulajdonképpen a világ legegyszerűbb étele. Emlékszem még régebben olvastam egy a katalán konyhát lehúzó cikket, amiben valami olyasmi szerepelt, hogy mit várjunk attól a régiótól, aminek a leghíresebb étele a kenyér paradicsommal..? 🙂

Nem mondom, hogy nincs a dologban igazság, tulajdonképpen még én se nagyon tudom hova tenni. Érdekesnek viszont mindenféleképpen érdekes. A cégben – ahogy írtam korábban – nagy divat a ‘pastitas’ (amikor valaki vesz valami kaját a többieknek az irodába), és sok esetben nem édességet hoznak a kollégák, hanem szendvicsnek valót. Na igen, a spanyol szendvicsek… Az alap kivitel a bocadillo de jamón, azaz sonkás szendvics, és mondjuk jobb helyeken az is fel van tüntetve, hogy az a sonka pontosan milyen sonka, mert errefelé ennek is külön kultúrája van. De a bocadillo de jamón-t úgy kell elképzelni, hogy konkrétan nincs benne semmi, kapsz egy bagettet sonkával, és kész. Na jó, esetleg alapnak (kapaszkodj!) meglocsolják a félbevágott bagettet egy kicsit olíva olajjal. Az extrás változat a bocadillo de jamón y queso, ebben már sajt is van. (Aztaaa!!!) Mikor először kóstoltam ilyet annak idején, finoman szólva se voltam elájulva tőle. Nekem ez így egyszerűen túl üres, a spanyoloknak meg nagyjából elképzelhetetlen, hogy nyers zöldségek legyenek egy szendvicsben.

Katalóniában annyit finomítottak a tradicionális spanyol szendvicsek receptjén, hogy alapnak egy paradicsomos szószt kennek fel a szendvicsre. Ez konkrétan úgy működik, hogy bemész az áruházba és 500 féle paradicsomos szósz közül választhatsz, illetve nem is tudom, hogy a szósz-e rá a legjobb kifejezés, mert tulajdonképpen darált és ízesített paradicsomról van szó. És ennyi. Van egy kenyered/bagetted, megkented paradicsommal, és már kész is a pa amb tomàquet. Azért ha az ember hozzácsap egy kis jamón serrano-t, meg valami sajtot, úgy már számomra is kezd értelmet nyerni a dolog… 🙂 Én amúgy nem is értem, hogy miért árulnak errefelé margarint, meg vajat, mert ilyesmit kenyérre kenni helyitől még sose láttam.

És akkor jöjjön a legviccesebb rész. Hétköznap általában az egyetem menzáján eszünk, aminek a minősége hm, szóval volt már olyan is, hogy jót főztek. Egyszer. 🙂 Péntekenként így megérdemlünk valami emberi fogyasztásra szánt kaját is, szóval el szoktunk menni étterembe. Ez itt amúgy teljesen bevett szokás, minden étteremben lehet kapni 3 fogásos napi menüket 7-8 EUR-tól kezdődően. Múlt pénteken is beültünk egy hangulatos helyre, ahol kérdezte a pincér, hogy milyen kenyeret hozzon, és akkor elkezdte sorolni, hogy mi van… Ugyanis mielőtt kihoznák az ételt ki szoktak rakni kenyeret/bagettet meg olívaolajat, így amíg meg nem jön a kajád lehet rágcsálni az olajos kenyeret… 😀 Szóval pa amb tomàquet-et kértünk (mi mást?). A kenyér ezúttal tényleg kenyér volt, és nem bagett, méghozzá megpirítva. Kaptunk hozzá fokhagymát is, amit rá lehetett radírozni a kenyérre, ez eddig oké, ilyen otthon is van. Kaptunk még félbevágott paradicsomokat is, amit a helyiek nagy szakértelemmel el is kezdtek rátrancsírozni a kenyérre, ugyanazzal a technikával, mintha a fokhagymáról lenne szó!!! 😀 Nagyon vicces, de nem lepődtem meg, mert nem akkor láttam ezt először. 🙂 A végén pedig nagyjából csak a héja marad a meggyalázott, széttrancsírozott paradicsomnak…kicsit pazarlónak érzem. 🙂 Ízre, élményre persze így teljesen más, mintha külön ennéd a kenyérhez a paradicsomot. Ja igen, szóval van pirítósunk fokhagymával, paradicsommal megkenve, és erre is ér olívaolajat önteni, ha valakinek ez még hiányozna róla. 🙂 Én továbbra se értem, hogy mit keres az olaj a kenyéren… Mindenesetre ez volt az általam látott eddigi legjobb verziója a pa amb tomàquet-nak. Az egyik srác meg is jegyezte – miközben épp a paradicsomot trancsíroztuk bőszen – hogy ez most nagyon katalán, amit csinálunk.

Ami egyébként még nagyon szimpatikus, hogy péntek délután teljesen elfogadott az ebédhez az alkoholos ital fogyasztása, legyen az sör, de inkább bor. És ez nem csak a nagyfőnökök privilégiuma. Az ilyen apróságokról mindig eszembe jut ha a lesajnált Spanyolországról van szó, hogy itt azért akinek van valami normálisabb munkája az nagyon jól tud élni. Úgy értem nagyon kényelmesen. Jó az idő, süt a nap, az emberek minden napszakban a bárokban üldögélnek, ideértve a bő egy órás ebédidőt is… Szóval valamit azért csak tudnak az életről.

A kép ezúttal csak illusztráció, nem saját…
pan-con-tomate