Costa Brava a lo hippie

Este 10-re érkezem busszal Barcelonából Tossa de Mar-ba a Szent Iván-éj elől menekülve. Kicsit késésben vagyok, a fieszta már elkezdődött. Szapora léptekkel vágom át magam a belváros szűk utcáin, keresztül a petárdázó tömegen. Fejemben bántó harsogással visszhangzik minden egyes robbanás. A parti sétányra érve siettemben vissza-visszanézek az óváros felé. Az apró öbölben kisebb vitorlások és csónakok tucatjai ringatóznak, mögöttük kirajzolódik a vár sziluettje a város fölé lőtt tüzijáték fényében. A part menti éttermek teraszai zsúfolásig megteltek, az egész estés vacsorához a fényárban úszó öböl nyújt impozáns hátteret.

Hamarosan végetér a sétány, és a fejlámpám fényében folytatom utam a sziklás partszakasz szélén húzódó gyalogösvényen. Még egy utolsó pillantást vetek hátrafelé, és végleg magam mögött hagyom a zsivajgó, ünneplő tengerparti várost. Ugyan még hallani lehet a tüzijáték rakétáinak egyre távolodó fütyülését majd robbanását, az éjszaka magánya mégis megnyugvást hoz.

A part menti gerincen vezető ösvény először lejteni kezd, majd hirtelen erősen balra, a szárazföld felé fordul. A tenger ezen a ponton egy keskeny sávban behatol a part menti dombok közé, apró, védett öblöt alakítva ki. Ez a Cala Bona. Az öbölhöz közeledve egy kisebb kutya rohan ki az ösvényre, majd ugatásával töri meg a csendet. Az öböl sarkában egy teraszos vendéglő húzódik; a várostól távoli fekvésének és a késői órának köszönhetően zárva van már. A terasz mellett a parton a víz által gömbölydedre erodált sziklák formálnak csábító, természetes fekhelyet. Többen is készülnek itt az éjszakára egy-egy hálózsákban. Próbálom nem megzavarni őket, óvatos léptekkel folytatom utam.

A Cala Bona intim meghittsége után óriási parti fogad a következő öbölben, a Cala Polában. A lehető leggyorsabban próbálok átjutni a durrogó petárdák között a kemping végében elhelyezkedő homokos partszakaszon. A Giverola Resort kiterejedt apartman-együttesét megkerülve már közeledek a célomhoz. A lakott részeket újra elhagyva keskeny ösvény indul a domboldalban, ami később hosszan kacskaringózó, meredek lépcsősorban folytatódik. Még néhány lépcső, és már fent is vagyok. Egyre erősödő diszkózenét hallok a közelből, majd a kaptató után egy függőleges sziklafal peremén találom magam. Talpam alatt, a sziklafal tövében, mintegy ötven méterrel lejjebb, keskeny, homokos földnyelv húzódik. Ez a Cala Futadera, aznapi célom. Azt terveztem, hogy itt töltöm az éjszakát. Az egyetlen bökkenő csupán, hogy lent éppen egy, a Costa Brava egyik legexklúzívabb környezetében megtarott, Szent Iván-éji parti folyik. Néhány tétova lépést teszek lefelé a sziklába vájt, meredeken eső betonlépcsőn, de a tömeget és a hangzavart érzékelve gyorsan visszakozom. Csendre és nyugalomra vágyom, nem pedig partizásra.

Végül a korábbi domboldalon visszaereszkedve, a Cala Giverola egy védett melléköblében, találok menedékre. Mögöttem és két oldalt szinte függőleges, sziklás partfal, előttem az öböl vize, rajta egy ringatózó vitorlással, alattam a matracként szolgáló homok, fölöttem pedig a csillagok és az erősen világító hold, körülöttem egy lélek sem. Tökéletes a nyugalom.

Ébredés után veszek egy gyors frissítő fürdőt a tenger hideg vizében, majd visszasétálok Tossa de Mar-ba. Élvezem a korai órák csendes nyugodtságát. Amit az éj sötétje sejtelmessé varázsol, az a nappali fényekben szinte új, ismeretlen tájként rajzolódik ki előttem. Egy-egy kiszögellésről gyönyörű kilátás nyílik a Costa Bravára oly jellemző, apró öblökkel tagolt, meredek sziklafalakkal szegélyezett partszakaszra.

Késő délután érkezem busszal Palamós-ba, majd rövid városnézés után elindulok abba az öbölbe, ahol aznap tervezem tölteni az éjszakát. Egy, az óvárosból induló, hosszú tengerparti sétaút fűzi egymásra a remek hangulatú öblöket, amiknek érdekes színfoltja a Cala S’Alguer. A pár házból álló egykori halászfalu eredete a XVI-dik századra nyúlik vissza, és a mai napig őrzi egyszerűségét és a természettel való harmóniáját. Az örökzöld erdő szorosan körülöleli az egymást érő, sziklára épült házakat. A fehérre meszelt falakat színes faajtók díszítik. A házak előtt, a pár méter hosszú köves öböl partján, apró csónakok fekszenek. A házak ajtajai szinte közvetlenül a tengerre nyílnak; nem lehet rossz itt valamelyik teraszon reggelizni.

A Cala de Castell az utolsó városi strand amit érintek. A homokos parton lévő étterem pincérei már pakolják össze az asztalokat és a székeket a késő délutáni fényekben. Magam mögött hagyom a lakott részeket, először egy meredek emelkedőn vezet az ösvény az erdőben, majd leereszkedik a tenger irányába és közvetlenül a víz mellett, de magasan, a sziklapart tetején folytatódik. Balról régi üdülőházak kerítései szegélyezik az utat, jobbról keskeny, meredek falú öblök váltogatják egymást. Az egyikben egy pár fürdőzik idilli környezetben. Meglepődöm, már jó ideje nem találkoztam senkivel, és nem is számítottam emberre ezen az eldugott helyen.

Az árnyékok egyre hosszabbra nyúlnak, a lemenő nap fényei narancsosra festik a tengerbe zuhanó sziklafalakat, a napközbeni forróság kellemes meleggé mérséklődik. A Cala Estrata-ba érve egy sziklának támaszkodó kalyibát veszek észre, amiben egy öreg hippi lakik tucatnyi macskával. Innentől egymást érik az öblök, a következőben páran már sátraznak, ami szintén meglep. Nem számoltam sem az öreggel, sem a többi sátrazóval, de nincs gond: így is jut saját öböl nekem is, a többiektől teljesen elszigetelve.

A Partra érve egészen feldobódott hangulatba kerülök: a hely szinte paradicsomi. Az öböl minden irányból védett, embernek nyoma sincs. Szemben az Illes de Cap Planes sziklás szigetegyüttese emelkedik ki a tengerből. A homokos tengerpart tökéletes fekhelyet biztosít. A félreeső, eldugott öbölben eltöltött éjszaka ötlete felvillanyoz. Puritán, természethez közeli módon, csendes és nyugodt környezetben lehetek. Az éjszaka során csupán a távoli, parttal párhuzamosan haladó hajók monton zakatolása emlékeztet arra, hogy nem is vagyok olyan távol a civilizációtól, mint ahogy tűnik.

A holdvilágot, csillagfényt és a szentjánosbogár-szerűen villódzó éjjeli rovarokat az egyik legszebb napfelkelte követi, amit valaha láttam. Ahogy elkezd világosodni az ég először a sirályok jelennek meg, vijjogó hangjuk megtölti a levegőt. Az öböl szélén egy lapos kövekből álló sziklacsoport nyúlik be a tengerbe, onnan figyelem az ébredező természetet. A védett, szinte hullámmentes vízben kormoránok halásznak. A közelben néhány halászhajó húz el, hatalmas, felhőszerű sirály raj által követve. Ideje lassan nekem is indulnom.

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s