Asztúria – Ermita de Alba

A térképet nézegetve abban már az Asztúriába érkezésem előtt is biztos voltam, hogy unatkozni nem fogok, azt viszont nem sejtettem, hogy az Oviedo fölött húzódó hegységben valóságos országútis paradicsomra lelek. A témának kicsit jobban utánajárva kiderült, hogy Spanyolország legnagyobb bringás körversenye, a Vuelta a España, visszatérő vendég ezen a vidéken, és az Anglirun kívül számtalan legendás, és igen nehéz hágó húzódik meg a gyönyörű hegyek között. Úgymint a 2015-ös Vuelta sztárja, az Ermita de Alba, ami a gyilkos meredekségű (30% körüli) befutójával szolgáltatott témát a kerékpározás rajongóinak. Az is kiderült (természetesen utólag), hogy ugyan a vakációm alatt Andorrában már egyszer megnéztem a mezőnyt, de Asztúriában is elcsíphettem volna őket, tekintve, hogy az Ermita de Alba befutójáról egészen pontosan 3 nappal csúsztam le. Sebaj, gondoltam, bár jó lett volna megnézni egy hegyi befutót, de mivel a helyi újságok még mindig az újonnan avatott hágóval voltak tele, nem tudtam ellenállni a csábításnak. Az Angliru után egy még hosszabb és nehezebb körbe fogtam, az Ermita de Albán kívül még két ismert hágó megmászásával.

Utólag a bringaboltban – amikor visszavittem a kölcsönbringát és meséltem, hogy merre tekertem – kérdezgették, hogy melyik volt a nehezebb, az Angliru vagy az Ermita de Alba. Szerintem egyértelműen az Angliru, ami már csak a hossza miatt is felér egy kínzással. Igaz, hogy Ermita emelkedőjén van kettő extrém meredek betét, de ezek szerencsére rövidebbek. Az Ermita egyébként nekem – mint bringás élmény – jobban tetszett, igazán hangulatos környezetben, keskeny utakon kanyarog fölfelé, nehéz elképzelni, hogy egy komoly mezőny megy fölfelé ilyen szűk helyen. Ezen kívül érdekesség, hogy klasszikus értelemben véve se az Angliru, se az Ermita nem igazi hágó, tekintve, hogy egyik emelkedő se vezet úgymond sehova, a mászás végére érve nem folytatódik tovább az út, lehet szépen visszafordulni…

Ez a kör ha lehet, még több lehetőséget adott a zseniális tájban való elmerülésre, amit most nem is nagyon részleteznék, majd a poszt végén a képek adnak némi betekintést. Ami eszembe jutott tekerés közben, hogy csoportokat kellene vinni ezeken a fantasztikus utakon. Egyébként amit talán a képek adta kereteken kívül érdemes megjegyezni, az a jellegzetes helyi, régi építészeti stílus. Szinte minden faluban megfigyelhetőek a cölöpökre épült, fából készült, cseréptetős, fészer-szerű épületek, amik elsősorban a takarmány tárolására szolgáltak.

Amúgy az Ermita mászását némi humorral is sikerült megfűszerezni. Az emelkedő vége felé a szokásos, bringásokat buzdító feliratok mellett volt egy felfestés az aszfalton, ahol konkrétan meg kellett állnom röhögni. A rajz egy vulkanikus kúpot ábrázolt, alatta a “Teide” felirattal. Ezzel utalva Spanyolország legmagasabb hegyére, a Kanári-szigeteki Tenerifén található 3700 méter magas Teidére, illetve arra, hogy az utat követve hamarosan megérkezel a vulkán tetejére. 🙂

Az Ermita meghódítását követően még hátra volt hazafelé egy meglepetés hágó is, ami az előzetes térképészés során valahogy elkerülte a figyelmem, és már elég komoly szenvedésnek bizonyult a leküzdése. A Kantábriai-hegység nem pudingoknak való vidék! A hágó túloldalán megcsodáltam a cirka két méter magas útjelző oszlopokat a szerpentin szélén – gondolom télen néha szokott kicsit havazni. 🙂 Ezután már csak egy óvatos 30 km-es időfutam volt hátra Oviedóig, hogy egyrészt még világosban visszaérjek a városba, másrészt, hogy még a bringabolt zárása előtt odaérjek, és vissza tudjam adni a gépet. A küldetés sikerült, de azért némileg feszegettem a határokat.

Az esti program – a szokásos Oviedo éttermeinek felfedezése című, meglehetősen kellemes játék mellett – az Asztúria Rally gépátadásának megtekintése volt, ami pont a szállásom melletti téren zajlott, nem kis hangzavarral megspékelve. Volt egy-két pofás gép, de azok után, hogy a kedves versenyzők rajtszámmal ellátott civil autókkal pályabejárás címén helyenként versenytempóhoz közelit autózva párszor majdnem elütöttek még előző nap az Angliru mászásakor, annyira azért nem voltam oda a rendezvényért. Volt hogy úgy jött ki szemből a kanyarból a delikvens, hogy reagálni se tudtam, és gondolom ez kölcsönös volt – ami azért nem túl megnyugtató. Mindezt a pár héttel azelőtti, a Galícia Rallyn 6 halálos áldozatot szedő, baleset után…

Reklámok

Asztúria – Angliru

(Hosszú szünet után visszatérünk Asztúria mesés vidékére, megmásszuk bringával a legendás Anglirut, valamint kipróbáljuk a sidrát és a fabadát.)

Gijón alapos bejárása után a második napon ismét a bringaboltban kezdtem, ezúttal nem hiába. Kibéreltem a legjobb a karbon országúti bringát, és egyből le is lepleztem zöldfülűségemet, már ami a terepismeretemet illeti. Próbáltam a bringához térképet is szerezni, mire megkérdezte az eladó srác, hogy merre szeretnék menni… Hát, úgy arra, mutattam mosolyogva a város mögött húzódó hegysor irányába. Aha, hümmögött a srác, majd sokatmondóan közölte, hogy arra van az Angliru, az elég híres. Hú, mondom, az szuper, és lelkesen bediktáltattam a csúcs nevét a telefonomba.

Utólag persze már én is fogom a fejem a helyzet komikumán, ahogy bejön a csávó a boltba, kibérli a legjobb outi gépet, és nem csak egyszerűen nem tudja, hogy hova fog vele menni, de konkrétan lövése sincs, hogy mi az az Angliru.

Az Angliru-ról annyit kell tudni, hogy ez Spanyolország leghíresebb bringás csúcsa, és hogy mennyire ismeri mindenki, azt jól szemlélteti az a tény, hogy még a kollégáim – akik egyébként egyáltalán nincsenek képben ilyen dolgokkal – is tudták, hogy miről van szó, amikor róla meséltem.

Nekivágtam tehát a Kantábriai-hegység méregzöld emelkedőinek, hogy egy hosszú és fáradtságos utazás során meghódítsam a Vuelta a España-ák egyik leghíresebb hágóját. Az apró, elhagyatott, világvégi hegyi falvakat keresztezve olyan érzésem volt, mintha évszázadokat repültem volna vissza az időben. A táj pedig egyszerűen lenyűgözött: meredek hegyoldalak, zöld legelők, lovak, tehenek, alacsonyan úszó felhők…

Maga az Angliru egy szelet sporttörténelem: végig ki van táblázva az emelkedő korabeli újságcikk kivonatokkal, meg az eddigi győztesek neveivel. Ily módon a hágó megmászása a borzalmasan kemény kihívás mellett egy bringás zarándokút is egyben. Az emelkedő 12 km hosszú, 1266 m szintemelkedésű, a legmagasabb pontja 1573 m, az átlagos meredeksége 10,13%, a legmeredekebb részen pedig 23.5%-os. Nem voltam éppen rossz formában, de egy igazi kínszenvedés volt megmászni. A tetején ráadásul olyan mintha a Holdra érkeznél, a táj ellaposodik, és teljesen eljellegtelenedik.

A hosszú tekerés után este jutalomból meghívtam magam egy kis sidrára meg fabadára. A sidra Asztúria védőitala, az almabor, és konkrétan mindenki azt vedelte mialatt ott voltam, így nekem is ki kellett próbálnom. Érdekessége a felszolgálás módjában rejlik, ami úgy történik, hogy a pincér időnként odajön a vendéghez és megkérdezi tőle, hogy szeretne-e egy fenéknyi sidrát fogyasztani? 🙂 Amennyiben igen, úgy fogja a poharunkat, és teátrális mozdulatok kíséretében, vagy jó fél méter magasról locsolja bele a sidrát a palackból a pohárba. Ki is lettem oktatva, hogy közvetlenül ezután kell meginni, mert különben már nem olyan az íze. Elvileg a locsolás során keletkezett buborékok kiemelik a sidra aromáját, ezért kell így fogyasztani. 🙂

A fabada pedig nem más Asztúria egyik leghíresebb egytálétele. Az alapja a faba, azaz főtt bab, erre jön rá a sült kolbász, hurka és szalonna. Nagyon vicces volt, amikor a pincérnő okoskodóan kifejtette, hogy szerinte a fabadával súlyosbított háromfogásos menü vacsorára már sok lesz, én pedig nem kevésbé okoskodóan replikáztam, hogy szerintem az egész napos bringázás és az Angliru megmászása után nem lesz sok. 🙂

20150909_131245

20150909_132312

20150909_133518

20150909_134821

20150909_135552

20150909_135604

20150909_141347

20150909_142221

20150909_143028

20150909_144058

20150909_145815

20150909_145819

20150909_153027

Az Angliru megmászása annyira megviselt, hogy utána már nem sikerült a két szememmel ugyanabba az irányba nézni… 😀

20150909_161515

20150909_162051

20150909_162421

20150909_162640

20150909_162826

20150909_162830

20150909_163615

20150909_165741

20150909_170021

20150909_170307

20150909_170341

20150909_180200

20150909_184824