Descans

Végre elmúlt az igazán hideg idő, a héten már újra kellemesebb volt a hőmérséklet, így sikerült beindítani egy fontos projektet. A helyi sporttársadalomba való beépülés nulladik lépéseként futóklubok után kutakodtam az interneten, így találtam rá jópár héttel ezelőtt a ProRunners csapatra. Ez valójában egy futóbolt ami egyben egy klub is, itt vettem a cipőmet is, és az itt kapott infó és segítség meggyőzött arról, hogy őket válasszam.

Vasárnap kivételével minden nap vannak edzések, lehet választani, hogy hány napot szeretne edzeni az ember. Az edzések nem csak abból állnak, hogy közösségileg futunk egyet, hanem rendesen fel vannak építve, különböző erősítő- és nyújtógyakorlatokkal megspékelve, edző által vezetve. Plusz különböző napokon különböző típusú edzések vannak, így aztán lehet válogatni bőséggel. És ha ez esetleg nem lenne elég, van triatlonos szakosztály is úszással, valamint bringázással.

Én heti három alkalomra neveztem be, ez havi 27 EUR-ba kerül, és ebbe benne van a Mar Bella Sportközpont pályájának a használata is. Szerdán volt az első edzésem, ami a “Core training” fantázianevet viselte, ez a futáshoz szükséges alap készségek – úgy mint erő, gyorsaság, koordináció – fejlesztését szolgálja. Minden edzés a bolt elől indul, ami lent van a parton a Passieg de García Fária-n, ami egy hangulatos pálmafás sétány. Kezdésnek elkocogtunk a Port Forum-hoz (ez egy kikötő), ahol van egy egész hosszú lépcsősor… Néhány has- és háterősítő gyakorlat után jöhetett a lényeg. Az egylábon ugrálás, pároslábbal ugrálás, indiánszökdelés, térdemeléssel futás mindenféle verzióit végigzongoráztuk, előre-hátra. Utána pár sprint, majd jött a lépcső. Egyik lábbal, másik lábbal, pároslábbal, egyesével, kettesével, hármasával, egy lépcsőre kettőt lépve, egy lépcsőre hármat lépve…variációk végtelen tárháza. Jó volt, élveztem, számomra fárasztóbb volt kikocogni a helyszínre, mint végigcsinálni az edzést… 😀

Csütörtökön jött egyből a második kör, ezúttal “series”, azaz sorozatok a Mar Bella Sportközpont futópályáján, szintén lent a tengerparton, 5 percre a bolttól. Ide már bringával érkeztem, az este 8:15-kor kezdődő ezdéshez 25 perc intenzív városi bringázással melegítettem be…ami közben hamar rájöttem, hogy Barcelonában még sokkal több piros lámpán KELL keresztülhajtani mint Budapesten, ha az ember megy is valahova, és nem csak úgy “andalog”… 🙂

Az edzés előtt gyors regisztrációval kezdtem, fénykép (bringás mezben, szétizzadva, bukó által szétborzolt hajjal), ujjlenyomat mindkét mutatóujjról, és már mehetsz is be a pályára. Az utóbbi amúgy azért kell, mert ujjlenyomat-olvasós beléptető rendszer van. Az edzésen két csoportra volt osztva a társaság, a hardcore arcok az év egyik legkeményebb edzését nyomták, összesen 10 kilit, intenzív 500-1000-1500 bontásokban. Én így elsőre a “gyíkok” közé lettem sorolva -akiknek összesen 5 kili volt a napi penzum – mondván ha jól bírom, akkor legközelebb mehetek az élharcosokkal. Vicces volt, mert először azt se tudtam, hogy egyáltalán hány méter egy kör, szóval pont semmit nem mondott, hogy akkor most 1 kört megyünk, kettőt, vagy esetleg hármat. Az edzősrác volt mindig az iramfutó, őt kellett követni, nyomatta közben a bíztatást, meg bemondta a részidőket, ami számomra szintén nem hordozott semmilyen információt… 😀 Mindenesetre jól bírtam, gond nélkül lenyomtam az edzést, bár azért voltak olyan körök, amikor nagyon reméltem, hogy nem kell még egyet menni, mert az már sok lett volna. A végén jöhetett a nyújtás, ezek is viccesek, amikor András próbálja kitalálni, hogy melyik végtagját hova tegye a vele szemben álló edző leutánzásának segítségével… A levezetés pedig  fél óra hazavánszorgás bringával enyhe emelkedőn föl a hegyre, este 10-re már otthon is voltam…

Péntek este még össze akartam rakni az outit is, de már azt se tudtam, hogy hányadikán van elseje, szóval inkább próbáltam alvással hangolni a szombat reggel 8-as “cambios de ritmo”, azaz ritmusváltásos edzésre. Szintén 25 perc intenzív bringa bemelegítésnek, közben barátkozás a taxissal, aki nem érti, hogy a korareggel teljesen üres soksávos út busz/taxisávja helyett miért nem használom inkább a kukák, és fák között kanyargó párhuzamos bringautat…30-35 km/h utazósebességgel mer’, az pont erre lett kitalálva…

Ez az edzés volt a legkeményebb, a bemelegítő kocogás után a tengerparti sétányon a turisták örömére mindenféle dinamikus és statikus hasizomgyakorlatokkal lettünk megkínozva, de ez még semmi nem volt ahhoz képest, ami utána jött. A “cambios de ritmo” lényege az volt, hogy lájtos kocogással vezetünk fel 1000, 2000, 3000, 2000 végül 1000 m-es intenzív szakaszokat, a szakaszok végén fél-egy perc teljes pihenővel. Ez így összességében azt jelentette, hogy gyilkos tempóval elfutottunk a parton a belváros felé, egészen a W Barcelonáig, majd vissza a boltig. Az első 1000 még sima volt, a második körben a 2000-nél a W Barcelona magasságában már kezdett lehervadni az arcomról a mosoly, végül a 3000-es szakasz volt az ami először “kidobott”. Addig végig mentem legelöl a legjobbakkal, de amikor már úgy éreztem, hogy mindjárt megdöglök, és bemondták, hogy “na akkor jön az utolsó 1000”, ott végem volt, kiálltam a csoportból, és elkezdtem sétálni… Megvártam míg beérnek hátulról, és az egyik lassabb csoporttal bekocogtam. Innentől végig ez volt a taktika, menni elöl, amíg bírom, utána kis pihi, majd egy lassabb csoporttal bekocogás a célba. A végén már annyira készen voltam, hogy az 1000-es szakasz is kidobott, pedig a tempó végig ugyanaz volt, mint korábban. Amúgy örülök neki, hogy nem tudtam végigcsinálni, mert ha kapásból menne minden anélkül, hogy igazából valaha is futottam volna komolyabban, akkor nem is kellene edzeni… 😀

Edzés után jöhetett a nyújtás és a reggeli a bolt melletti bárban, ahol kiderült, hogy a csapatból az egyik fickó egy 25 éve Barcelonában élő lengyel…meg nem mondtam volna, hogy nem spanyol…

Ja igen, descans. Szóval az edzéseken jelentősen megnőtt a katalán aránya a spanyollal szemben, legalábbis ahhoz képest amit eddig megszoktam. Az utasítások legalább fele katalánul van, meg az emberek is inkább katalánul beszélnek, szóval nem is tudom, hogy mikor figyeljek, vagy mikor ne… Néhány alap dolgot azért így is megértek, pl a “series” edzésen volt egy 50-60 éves öreg, akik az utolsó körben feljött az élmezőnybe, majd kérdi: “Ez ez utolsó? Remélem a mentők már kint várnak…” 😀 És megvan a kedvenc katalán szavam is, pedig elhihetitek, hogy nem sokat ismerek. Minden kínzó gyakorlat végén elhangzik a megváltást jelentő “descans”, azaz pihenő.

Reklámok