Hogyan szerezzünk munkát Spanyolországban?

Azon gondolkoztam, hogy talán mindig azt a legnehezebb elérni, amit a legjobban akarunk. Hogy miért nem vágtam bele korábban, hiszen már nagyon régóta terveztem? Hogy mit kerestem Mexikóban, egy óceánjárón a Karib-tengeren, Peruban, ha az igazi nagy célom mindvégig Spanyolország volt? Igen, biztosan benne volt ebben a kudarctól való félelem, és hogy a lehető legjobban fel akartam készülni. Túl sok minden állt a negatív oldalon, ami cseppet sem erősítette az önbizalmam. Mások rossz tapasztalatai, a gazdasági válság, a munkanélküliség, hogy már-már hülyének nézik az embert, hogy ilyen viszonyok mellett pont Spanyolországba akar költözni.

Idén azonban fordulóponthoz értem. Amikor 2013 július elején leszálltam a Lima – Madrid járatról a Barajas repülőtéren, azt éreztem, hogy innen talán már nem is kellene tovább menni. A tény viszont, hogy anyagilag borzalmasan le voltam égve, meglehetősen behatárolta a lehetőségeimet. Pedig tökéletes időpont lett volna a váltásra, hiszen itthon is újra kellett kezdenem az életet. Új lakóhely, új munkahely, és a régi cél: Spanyolország. Az azóta eltelt időszak lényegében ennek a célnak lett alárendelve. Spórolás, és a spanyolom felsőfokú szintre tornázása az erős középfokról.

Magát az álláskeresést szeptember végén kezdtem el. Először is szükségem volt egy spanyol CV-re, meg egy spanyol motivációs levélre. Mindkettőt ellenőriztettem spanyol ismerősökkel, és az általuk adott ötletek, javaslatok felhasználásával biztosítani tudtam, hogy a pályázataim nyelvi szempontból nem szenvednek hátrányos megkülönböztetést. Következő lépésben regisztráltam egy nagy álláskereső oldalra, az infojobs.es-re. Nem kevés munka, míg az ember elkészíti korrektül egy ilyen oldalon az online önéletrajzát, de állásokra pályázni csak így lehet.

Érdekes volt maga a munkakeresési folyamat. Én eredetileg azt terveztem, hogy munka nélkül megyek ki Spanyolországba, és majd helyben keresek valamit. Persze ebben van némi rizikó, mert mi van ha az ember nem talál melót időben? Eleinte nem is nagyon akartam elkezdeni a keresést itthonról, mondván ráérek arra bőven ha már kint leszek. Poénból mégis beadtam 3 pályázatot, amit mind vissza is dobtak visszakézből. Talán ez volt a fordulópont, ahol a spanyol munkaerőpiac találkozott a makacsságommal és az akaratommal. Innentől kezdve 1-2 naponta bedobtam átlag 3 pályázatot, és egyre több időmet töltöttem az infojobs honlapján.

Ezzel párhuzamosan elképesztő elméleti vitába bonyolódtam saját magammal, miszerint hol lenne nekem a legjobb Spanyolországon belül. Ha a kérdést drasztikusan le akarjuk egyszerűsíteni, akkor az Ibér félszigeten oly aktuális kérdést kapjuk, hogy Madrid vagy Barcelona? Madrid mellett a legfőbb érvem a nyelv volt. Mivel én nem gazdasági/politikai okokból készülök külföldre, így nem egyszerűen túlélni akarom, hanem a lehető legjobban szeretnék integrálódni. Meggyőződésem, hogy ehhez a kulcs a nyelv ismerete. Sok példa van arra, hogy valaki angol tudással él egy nem angol nyelvű országban, és biztos vagyok benne, hogy így is nagyszerű tapasztalatokkal lehet gazdagodni, azonban abban is biztos vagyok, hogy csak akkor van esélyed arra, hogy szinte helyiként kezeljenek, ha beszéled az adott ország nyelvét is. Madriddal pedig nyelvi szempontból kifogástalanabb környezetbe nehezen kerülhettem volna. Kár, hogy nálam semmi sem működik ilyen egyszerűen. Barcelona a földrajzi helyzetével messze Madrid előtt jár. Hegyek a város körül, a Pireneusok elérhető közelségben, mediterrán klíma, és tengerpart. Így a végső kérdés eléggé leegyszerűsödött: hosszútávon mi okoz nagyobb problémát: a katalán feliratok az utcán, vagy az hogy nincsenek hegyek a város szélén, ahol lehetne bringázni/sportolni. A válasz szerintem egyértelmű. 🙂 Persze Madrid és Barcelona mellett szóba jött még rengeteg hely, hiszen nekem sok szempontból teljesen mindegy volt, hogy hova költözök. Nagyon vonzott az északi Asztúria és Kántábria, szóba jött Mallorca is, ahol szintén voltam már, és nagyon élveztem, esetleg Andalúzia. Mégis mindent összevetve mindig Barcelona került ki győztesen az összevetésekből – még a katalán bonyodalommal együtt is.

Visszatérve a pályázatokra: én lepődtem meg a legjobban, amikor egy szép szeptemberi péntek délután megcsörrent a telefonom, és a kijelzőn egy spanyol szám jelent meg. Ilyen van? Hogy felhívnak itt a “világ végén” Spanyolországból, ráadásul egy magyar számon??! Így sikerült leszervezni életem első spanyol állásinterjúját, amit Skype-on keresztül bonyolítottunk le. Iszonyúan felkészültem a legtipikusabb, legszivatósabb HR-es kérdésekből, viszont a technikai/szakmai szókincsem meglehetősen szűkös és bizonytalan volt spanyolul. Egy HR-es nővel, egy szakmabeli fickóval, meg egy managerrel kellett beszélgetnem, eléggé felemás élmény volt, mint ahogy sok más későbbi interjú is. Egyrészt nagyon pozitív volt, hogy nem kellett végigjátszani a szokásos HR-es szerpjátékot a bullshit kérdésekkel. Meglehetősen direkt és célratörő interjú volt, látszott, hogy célzottan adott technológiákra keresnek embert. Másrészt viszont nem tetszett, hogy hiányoztak az olyan szakmai kérdések, amikből valójában kiderül, hogy az ember mennyire ért pontosan az adott témához. Persze elbuktam, és ehhez még igazán szakmai kérdések se kellettek, sajnos a technikai részeknél a szókincs miatt izgultam és persze hogy kiszúrják az apróbb bizonytalanságokat.

Innentől kezdve azonban az infojobs-on éltem, hiszen láttam, hogy el lehet jutni egy állásinterjúig még Magyarországról is. Közben próbáltam felhozni a szakmai szókincsemet, és persze miután láttam, hogy hogyan kell szépen felvázolni és tagolni egy interjún egy szakmai önéletrajzot, ezt is sokat gyakoroltam. Később már akkora rutinom volt benne, hogy magyarul se tudtam volna jobban elmondani, néha már azért fejeztem ki magam a megszokottól/begyakorolttól eltérően, hogy ne unjam magam miközben elmondom. Az interjúk során megdőlt egy másik hiedelem is, miszerint a spanyolok nagyon ráérősek, és a dolgok csak nagyon lassan haladnak. Ennek pont az ellenkezőjét tapasztaltam: nagyon gyorsak a felvételi eljárások, gyorsan születik döntés egy-egy emberrel kapcsoltban, és a meghirdetett pozíciókat is minél hamarabb be akarják töltetni. Ami viszont nem tetszett, hogy igazi szakmai kérdések nélkül buktam el az interjúkat. Itthon ez úgy működik, hogy a HR-es kör után következik egy kemény szakmai teszt, akár szóban, akár írásban. A spanyolokkal viszont sok szempontból teljesen semmitmondó interjúim voltak, olyan kérdésekkel, hogy XY technológiával dolgoztam-e már korábban? Itt kezdett egy kicsit felmenni a pumpa, hogy igen-nem válaszokból meg lehet ítélni, hogy valaki mennyire jó programozó??? És akkor az kapja majd a munkát, aki a legnagyobbat tudja mondani? Önmenedzselés és interjú-technika szempontjából ez egy nagyon tanulságos időszak volt.

Az interjúim azonban kezdtek eléggé kilátástalanok lenni, ráadásul belefutottam pár nem túl korrekt fejvadászba is, akik “elfelejtettek” megjelenni a megbeszélt interjún, vagy pl csak úgy meglepetésszerűen, váratlanul felhívtak Skype-on, hogy ‘buenos días’ akkor ez most egy állásinterjú. Hát köszi! Ez így még magyarul se menne, de egy idegen nyelvű, Skype-os interjú előtt bőven van mire felkészülni. Jó-e a mikrofon, jó-e fejhallgató, jó-e a kamera beállítása, van-e elég fény, hogy lássanak? Plusz szellemileg is rá kell hangolódni a beszélgetésre: legfontosabb tipikus kérdések és a szakmai önéletrajz átismétlése fejben, hogy minden flottul menjen. Szinte már pontról-pontra kidolgozott rutin mentén készültem az interjúkra.

Aztán volt olyan cég, akikkel három interjúm is volt, három különböző emberrel, így három különböző embernek mondtam el szinte teljesen ugyanazt, az én szemszögemből tehát ők, mint cég, nem gazdagodtak a két második interjú során semmilyen plusz információval rólam. Eredmény persze semmi. Közben már azon kezdtem gondolkozni, hogy ha nem szűkíteném a keresést kizárólag Barcelonára, akkor sokkal jobb esélyeim lennének, tekintve, hogy pl Madridban közel kétszer annyi állás van meghirdetve. Kezdtem magam teljesen úgy érezni mint a srác a Sötétkékmajdnemfekete (Azuloscurocasinegro) című egészen jó, ugyanakkor meglehetősen nyomasztó spanyol filmben. A film egyik fő motívuma, hogy a fiatal srác reménytelenül próbál állást szerezni, miközben a kirakatban sóvárogva nézegeti a jövendőbeli munkája során használandó, elérhetetlen árú sötétkék, majdnem fekete öltönyt. Mondjuk annyi a különbség, hogy én örülök, ha az öltöny a kirakatban marad… 🙂

Aztán egyszer csak csoda történt. LinkedIn-en is nézegettem állásokat, és láttam egy szimpatikus angol nyelvű kiírást Barcelonába. Vicces volt, mert egyáltalán nem volt friss angol CV-m, meg motivációs levelem se, de láttam, hogy az állás meghirdetője spanyol, így fogtam és beküldtem a spanyol anyagot. Erős kezdés. 🙂 Igen jót mulattam, amikor egy napra rá megjelent az angol nyelvű e-mail a postafiókomban, hogy akkor legyek szíves küldeni egy angol CV-t, valamint töltsem ki a mellékelt űrlapot. Már az interjú szervezése is szimpatikus volt, ahogy az időpont-egyeztetés után még megerősítést is kértek. Két szakmabeli srác interjúztatott, angolul kezdtünk. Rögtön az volt az első kérdés, hogy miért van spanyolul a pályázatom? 🙂 Elmondtam, hogy miért, amire jött a következő kérdés, hogy akkor most angolul vagy spanyolul beszéljünk. Hát, mondom, nekem mindegy, de a szakmai rész azért jobban megy angolul. Oké, akkor angolul kezdünk, aztán majd valamikor váltunk spanyolra. Zsír! 🙂 Nagyon jól sikerült a beszélgetés, egy idő után már össze vissza váltogattak angolról – spanyolra, meg vissza, mikor éppen milyen kedvük volt. Egész sok témát érintettünk, végre voltak komolyabb szakmai kérdések is, ahol a lexikális tudást tesztelték, de ez is jól sikerült, mindenre tudtam válaszolni. A végére már nagyon jó lett a hangulat, a spanyol interjúim során először beszéltek a következő körről, meg olyan poénokat toltak, hogy “itt nagyon fontos a csapatkohézió, ezért fontos, hogy be tudj rúgni a főnököddel”. 🙂 Úgy éreztem, hogy megvolt a kölcsönös szimpátia, és minden számítás szerint fel kell, hogy vegyenek.

A sok parttalan és értelmetlen beszélgetés után igazi felüdülésként hatott, hogy végre igazán próbára tették a tudásomat, végre releváns dolgokat is kérdeztek. Sok minden kavargott a fejemben, pl hogy milyen könnyedén eladtam magam anno segédpincérnek a Carnival Freedomra, holott soha előtte nem voltam pincér, most meg programozónak milyen nehezen megy, holott ez a szakmám. Na-ja, más a szint. Tényleg sokkal nehezebb elérni azokat a dolgokat, amire igazán vágyunk. A másik dolog, amin jót mosolyogtam magamban, hogy eszembe jutott az amikor még pályakezdő koromban próbáltam elhelyezkedni nulla tapasztalattal. Mindig kicsit összerezzentem és leizzadtam annál a résznél, amikor jött a “Can we talk a little bit in english?” rész. Nem mintha most az idegen nyelvek császára lennék, angolul pl egy hétköznapi csevej során hamar eljutnék a határaimig, de mégiscsak büszkeséggel tölt el, amikor belegondolok, hogy minden gond nélkül, flottul lenyomtam egy olyan interjút, ahol magyarul pl egy szót sem kellett beszélni, angolul és spanyolul viszont egész sokat. 🙂 Ilyen szempontból ez az interjú bekerült az évkönyvekbe, mint életem egyik legkomplexebb állásinterjúja, még úgy is, hogy technikai szempontból volt már ennél sokkal durvább is.

A megkeresést azonban hiába vártam, nem érkezett meg az ígért határidőn belül. Kínomban írtam udvarias érdeklődő levelet az interjút szervező HR-es nőnek, majd miután kiderült, hogy ő két hétig szabin van, Skype-on ugyanezt megírtam az interjúztató srácnak is. Válasz semmi. Egy napra rá egy harmadik ember keresett meg ugyanettől a cégtől, egy új ajánlattal. Egy új projektről volt szó, aminek az első 4 hónapját Glasgow-ban kellene tölteni, illetve csak a hétköznapokat, tekintve, hogy minden hétfőn kiröptetnék a csapatot Glasgow-ba, majd péntekenként meg vissza. Ezen a ponton kissé megtörtem. Az, hogy életem egyik legjobb állásinterjúja (aminél ugyan még biztos létezik tökéletesebb, de nem sok) se volt elég arra, hogy fölvegyenek az eredeti pozícióra, akkor vajon mit kellene még csinálnom, hogy sikerüljön? Az én szemléletembe ez nem fért bele. El tudom fogadni, ha nem sikerül valami, amikor tudom, hogy hibáztam. Ilyenkor megpróbálok fejlődni, kijavítani a hibákat. Hiszek az elvégzett munka jutalmában. Azonban azzal, amikor mindent jól csinálok, és mégse sikerül valami, egyszerűen nem tudok mit kezdeni. A tény, hogy nem vettek fel, rendszerintegritás szintű problémákat okozott az agyamban. Kicsit kezdett széthasadni a világ… Úgy voltam vele, hogy akkor feladom, hagyom az egészet a francba, illetve megpróbálok más módszerekhez folyamodni…bizonyos kapcsolatokon keresztül ugyanis volt esélyem némi hátszél beszerezésére, amit ugyan szerettem volna elkerülni, ám a mint tudjuk a cél szentesíti az eszközt…

Szóval már majdnem vissza akartam utasítani a glasgow-i ajánlatot, aztán úgy voltam vele, nézzük meg. Biztos erre is akarnak majd interjút csinálni, szóval akkor játszunk tovább, és ha esetleg eljutok egy konkrét állásajánlatig, még akkor is bőven meg tudom gondolni a dolgot, hogy ez valóban kell-e nekem. Így hát belementem a dologba, és pár levélváltás után őszinte megdöbbenésemre egyszercsak elém raktak egy konkrét állásajánlatot. Egy estényi gondolkozás után elfogadtam… 🙂

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s