Mit keresel Spanyolországban?

Biztosan van aki azt hiszi, könnyű itthagyni mindent, pedig nem az. Nagyon nem az, különösen úgy, hogy látszólag semmi okom nincs rá. Akkor miért is megyek el tulajdonképpen? Olyan régóta készülök erre, hogy nem is gondoltam rá, hogy bármiféle magyarázattal is tartoznék. Talán túl régóta is ahhoz, hogy a külvilág komolyan vegye. Persze nem volt egyenes az út, mégis elérkezett a pillanat, amikor egyszerűen nincs értelme tovább várni: minden szükséges feltétel adott az induláshoz.

Őszintén szólva rengeteget gondolkoztam ennek a bejegyzésnek a megírásán. Már maga a szituáció sem tetszik hogy olyan, mintha számon lennék kérve a döntésem miatt, de persze érthető ha a külvilág kíváncsi a háttérben lévő motivációra. Mégis bizonyos mondataim sokszor suta magyarázkodásként hatnak, amennyiben nem találnak értő fülekre. Sorban kapom a kérdéseket, hogy mi elől menükölök, meg hogy jobb lesz-e ott, és ha már ott leszek boldog leszek-e..? Az az alapvető baj, hogy rosszak a kérdések, rossz a megközelítés. Először is nem menekülök semmi elől (na jó, a téli mínusz 10°C elől egy kicsit igen:)), csak attól hogy oda költözök nem leszek boldog és amúgy is, fogalmam sincs, hogy milyen lesz ott. (Eleinte nyilván rosszabb.) De egye fene, mégis megpróbálom körülírni a gondolatokat, amik vezérelnek.

Tegyük fel, hogy érdeklődsz egy kultúra, egy nyelv, egy ország iránt. Elkezded tanulni a nyelvet, elutazol az országba, egyre jobban megismered a kultúrát. Érzed, hogy nem csak egy rövid fellángolásról van szó ami idővel elmúlik, ez valami mélyebb, komolyabb. Egy idő után eljutsz arra a szintre, hogy több részén voltál az országnak, mint egy átlagos helyi, de mégis azt érzed, hogy ez kevés. Hogy nem elég, hogy csak a felszínét kapirgálod az egésznek. Hiába beszéled egyre jobban a nyelvet, soha nem vagy elégedett, bármilyen haszontalannak tűnő szót képes vagy megtanulni, és mindig többet és többet  akarsz. Benne akarsz élni a nyelvben, az országban, a kultúrában, nem elég a turistaként nyert rövid, felületes bepillantás, úgy akarod megtapasztalni az életet, ahogy a helyiek. Egyszerűen ellenállhatatlan vágyat érzel az iránt, hogy elmerülj az országban.

Tudom, már ezt sem feltétlenül olyan könnyű megérteni. Honnan lehet valakinek ilyen érdeklődése egy MÁSIK kultúra és nyelv iránt? Ez – bevallom őszintén – nekem is kicsit megmagyarázhatatlan, de igazából nem is akarom megmagyarázni. Attól, hogy valaki idegen kultúrák és nyelvek iránt érdeklődik csak bővíti a látóterét, nem hinném, hogy ez egy elítélendő dolog lenne. Ok, de akkor is, miért kell odaköltözni? Erre részben az előző bekezdés a válasz, részben pedig az, hogy a nyelvet igazán jól csak az adott nyelvterületen lehet megtanulni. Amikor a nap 24 órájában körülvesz, és minden pillanatban rá vagy kényszerítve a használatára. Ezen kívül pedig szerintem ha valaki külföldön, egy idegen országban dolgozva is megállja a helyét, az már egy szint. Ez szintén egy olyan kihívás ami régóta foglalkoztat.

És mi a helyzet az érzelmekkel? A családdal, a barátokkal, a hazai tájakkal? Azt gondolom, hogy a család egy olyan kötelék, ami nem bomlik fel, a családom akkor is a családom marad, ha kevesebbet találkozunk, ezen nem változtat a távolság. A barátokkal kapcsolatban azt tudom mondani, hogy aki fontos, az megmarad, valamint Spanyolországban is élnek emberek, és ugye a cél a lehető legjobb integráció… 🙂 A hazai tájak és Magyarország… Én nagyon szeretem Magyarországot, sok nagyon szép hely van itthon, amit sokan nem is ismernek, nem is becsülnek. Ez viszont nem jelenti automatikusan azt, hogy el kellene zárkózni a világ többi szépségeinek megismerése elől. Olyan korban élünk, hogy a megfelelő tudás segítségével szinte szabadon megválaszthatjuk, hogy hol szeretnénk élni. Én már éltem 30 évet Magyarországon, szép volt, jó volt, de miért ne próbálhatnék ki valami mást? Valamint akármi is lesz ennek a vége, biztosan tudom, hogy rendkívül csalódott lennék, ha 70 évesen Budapesten megöregedve arra eszmélnék, hogy sose mertem nekivágni nagyvilágnak. Le lehet élni úgy egy életet, hogy soha nem hagyod el a kis falud határát, és egész életedben ugyanazt csinálod. Ez is egy út, csak nekem ez túl unalmas. És most nem egyszerű kalandozásról van szó, mert ahhoz igazából pénzen kívül szinte semmi más nem kell. Viszont beilleszkedni és helyt állni egy idegen kultúrában, na az az igazán nagy kihívás és kaland. Ez az a feladat, ami felvillanyoz és érdekel.

Szóval ha kimész végleg kint is maradsz? Erre azt szoktam mondani, hogy ezt lehetetlen előre megválaszolni. Adok magamnak bőven időt, valószínűleg már munkát találni se lesz egyszerű, és amíg nem lesz meló, valószínűleg nem lesz túl rózsás a helyzet. Viszont ha jól alakulnak a dolgok – márpedig ezúttal jól fogom őket alakítani – nem zárom ki a lehetőségét, hogy végleg kint maradjak. Egy idő után úgyis megfordul majd a kérdés, és az lesz a dilemma, hogy minek menjek haza..? És hát maradjunk annyiban, hogy baromira utálok költözni…

És miért pont Spanyolország? Élénken él az emlékezetemben egy viccből odavetett megjegyzés talán még középiskolás koromból, ami valahogy így szólt: “Egyszer úgyis elköltözök Spanyolországba, ott legalább meleg van…kár, hogy nem beszélnek ott semmilyen értelmes nyelvet.” Akkoriban persze semmit nem tudtam Spanyolországról, maximum annyit, hogy hozzánk képest délebbre van, a nyelvről pedig végképp fogalmam sem volt, hogy eszik-e vagy isszák. Csak olyan jópofának tűnt ez a teljesen komolytalan kijelentés…mégis, talán ezzel a mondattal kezdődött minden. A következő mérföldkő 2008-ban volt, amikor egy kisebb munkahelyi válság hatására menekülőútvonal keresésébe fogtam, és kitaláltam, hogy Spanyolországba fogok költözni. Ennek csupán két akadálya volt: a pénz és a nyelvtudás. Ennek megfelelően beiratkoztam egy nyelviskolába, ahol közel egy éven keresztül elszántan szívtam magamba a tudást, 2009-ben pedig életemben először ellátogattam Spanyolországba. A többi – ahogy mondani szokták – már történelem… 🙂

Reklámok